Azért a szarul induló napnak úgy tűnik idő kell, hogy vissza zökkenjen a rendes kerékvágásba, mert órán Painékenk, akik egyébként a haverjai voltak, még magyarázkodhatott egy sort. Persze ez a variáció már lehagyta az Izunás, Hashiramás részeket, szóval nagyjából annyi maradt meg, hogy a hétvége részegen, majd másnaposan telt, kicsit túlzottan is. De ez hihetően festett, és bele illett a Madaráról általánosan kialakított képbe.

Még második órán bejött az osztályfőnökük, hogy aggódva kérdezgesse ugye nem kezdi újra a lógós korszakát, mire ő következetesen azt hazudta, csak mázlista volt a busszal, azaz a jármű lerobbant, ő meg gyalogolhatott, hiszen a pótló járat órákkal később jó ha befut. Végül még az osztályfőnök kért bocsánatot a feltételezésért.

Így haladva a napja fokozatosan egyre tűrhetőbb lett, és az utolsó órától való kicsengetés után már szinte azt érezte, a világ szép, és jó hely. Akkor éppen. Még épphogy csak kifordult az ajtón, mikor valaki elkapta a karját.

- Mad, várj egy picit - intette oldalra Izuna.

- Na, mi az? - vonta fel a szemöldökét.

- Beszéltem Deidarával, és bele egyezett, hogy te legyél a modell helyettem. Megértő volt, de azért kicsit bosszús is, mert téged nem ismer, de a hírneved azt igen - itt beszúrt egy korholó pillantás, mire Madara csak ártatlanul elmosolyodott, amolyan nem én tehetek róla módon. - De a lényeg, hogy legyél normális, ne olyan, mint szoktál.

- Hé, az érzéseimbe gázolsz.

- Ne okozz gondot Deinek, oké? - folytatta figyelmen kívül hagyva a közbe szólást. - És mivel a verseny szűkös határidőn belül itt van, lebeszéltem, hogy holnap délután, amikor már nincs itt senki kezdhettek is. Menj majd a nagy rajzterembe, ott fog várni.

- És ha programom lenne? - kérdezett rá, már csak az érdeklődés miatt.

- Akkor már nincs - vágta rá Izuna.

- Okés öcsi, minden világos - kuncogott. - Esetleg valamit kéne tennem a portré álláshoz? Megborotváljam, vagy ilyesmi?

- Ne kell - fintorgott Izuna, bátya perverz mosolyát látva. Ah, talán mégse volt a legjobb ötlet a dolog. Szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni kicsit, amellett, hogy tényleg szüksége volt erre a szívességre, de már látta, hogy ez nem ilyen egyszerű. Madara nem az a szégyenlős típus, és ha még meglátja Deit... Hát, lehet, hogy egy szörnyet teremtett, vagy minimum kellemetlen napokat szegény Deidarának. Majd utólag bocsánatot kér.

Madara egyébként meglepő módon várta másnap a délutánt. Nem tudta ki a srác, ő mégis első találkozás alkalmával le fog vetkőzni előtte. Ilyen megtiszteltetés eddig csak egyéjszakás partnerit érte. Mondjuk nem értette mért kell a pózolás, ennyi erővel akár le is fotózhatná magát, és kész. Bár lehet ha ott van élőbe, a kép érthető okokból még élethűbb lesz. Nos, végülis ez egész valószínű. Mindenesetre mikor Pain, akinek oldalán persze ott kellett csüngenie Konannak, a barátnőjének, mert hát ugye mért ne lenne mindenki valakije, rajta kívül, meghívta, menjen velük kicsit szórakozni, és ő elutasította, mondván, hogy dolga van még, elég fura pillantásokat kapott. Mert hát Uchiha Madara, és a dolga van még, ráadásul a suliban, az két nagyon különböző fogalom.

Hogy merre lehet a rajzterem, azt valahogy kiokoskodta, bár igencsak egyszerűben ment volna a dolog ha a drága Izuna elmagyarázza merre is van a hely. Nem értette, hogy hihette, hogy tudja merre van. Örült, hogy a saját termeibe eltalál, nemhogy ilyen extra helyekre. Főleg, hogy a firkálásban, amit egyesek kegyesen rajzolásnak, vagy festésnek neveznek, ő sosem volt különösebben érdekelt.

Egyébként a tájékozódásban segítette egy térkép, ami a suli teljes alaprajzát tartalmazta, és amiről eddig meg volt győződve, hogy rég leszedték. De mikor oda nézett, valamilyen érthetetlen csoda folytán mégis ott volt. Szóval megtudathatta, hogy a terem a másodikon van, és elvileg napi szinten el kéne haladnia mellette. Fura, eddig tuti nem lehetett ott. De mindegy is.

Az ajtót félig elhúzva találta, és bent határozottan mozgolódott valaki. Nos, első találkozásra fel. Átfutott esetleg az agyán, hogy esetleg előre levetkőzhetne, csak mondjuk a tökéletes hatás kedvéért, de mivel még mindig nem tudta száz százalékra, jó helyen jár, dobta az ötletet. Egyszerűen csak benyitott.

Rögtön tudta, hogy ez lesz az, mivel a levegőben enyhe festék szag terjengett, a falakon körbe festmények és rajzok, az összetolt padokon szanaszét hagyott eszközök, és félbehagyott munkák. A terem így is kissé meg lett bolygatva, mintha minden egyszerűen csak odébb toltak volna, hogy helyet adjanak egy jókora, ember méretű vászonnak, és nagy eséllyel ez is történt. Az állvány túloldalán pedig ott állt egy srác, akinek a látványát több percbe telt, hogy felfogja.

Vékony alkat, de a kellő izmok a helyén, igaz nem túl nagy mennyiségben. Arca szép, formás orral, ajkakkal, és meghökkentő szürkéskék szemekkel. Haja arany szőke, és igen hosszúnak tűnt, de nem tudta megmondani mennyire, hiszen az egészet laza kontyba fogta. Egy pillanatig pontosan ugyanazzal, a nem teljesen ezt vártam, tekintettel meredtek egymásra, majd a szöszi reagált előbb, odébb kapva a tekintetét.

- Madara, ha nem tévedek.

- Te pedig Deidara - varázsolt arcára egy széles, kissé ragadozókéra hajazó mosolyt. Nem tehetett róla, ha valaki olyat lát, a dolog csak jön magától.

- Igen - biccentett. - Szóval te leszel a modellem?

- Valahogy úgy - helyeselt, és becsukta maga mögött az ajtót. - De nem vagyok túl profi a dologba. A művészet alapból nem az asztalom.

- Az engem különösebben nem izgat - közölte, kissé szárazon. - Csak ülj meg egyhelybe, és kész.

- Úgy hallottam vetkőzni is kell - fűzte tovább, le nem véve pillantását a szöszi arcáról.

- Igen - érkezett a megerősítés.

- És? Most rögtön? Vagy, hogy kívánod?

- Nem - vágta rá gyorsan. - Majd szólok. Nem kell rögtön vetkőznöd, de... egyszer eljutunk oda is.

- Értem - vont vállat. - És akkor ma mi lesz?

- Az alapok - világosította fel, és valamit matatott a vászon mögött, amire nem látott rá. - Az alap körvonalaid, főleg. Meg persze ki kell találnunk, milyen pózba fesselek.

- Ezt a póz szót hanyagold - kuncogott. - Nagyon más dolgok jutnak róla eszembe.

- Na jó - kapta fel dühösen a fejét, lerakta a kezébe lévő dolgokat, és elé sétált. - Akkor tisztázzuk, mert látom ebből gondok lennének. Igen, le foglak festeni meztelenül, de ennek nem lesz semmi szexuális vonzata. Én festek, te ülsz. Az egyetlen, akiknek be kell nedvesednie a csinos kis pofikádtól azok a bírok a verseny napján, és kész. A perverz poénokkal, és beszólásokkal csak hátráltatsz, húzod az időt, és az idegeim.

- Értettem, főnök - engedett meg egy széles, kissé pimasz, de beletörődőbb mosolyt. - De azért vigyázz, nehogy neked is ilyen problémáid legyenek.

- Ah, pontosan az a beképzelt pojáca vagy, mint akinek képzeltelek - nevetett bosszúsan. - De mindegy, ennek végülis most semmi jelentősége. Úgyhogy koncentráljunk arra, hogy fesselek le.

- Hm, feltétlen állnom kell végig? - érdeklődött. - Mert ha nem, annak örülnék.

- Nos, végülis nem - vont vállat. - Kikötmény csupán az, hogy egész alakos legyen, egy modellel, és meztelenül.

- Akkor ülök - mondta, és kerített ehhez megfelelően egy széket. - Bár mondjuk, az ülés nem a legelőnyösebb pozíció ha meztelenül akarok szexi lenni.

A szöszi csak méregette, hosszú másodperceken át, hogy már erős kísértést érzett újabb, úgy tűnik nem értékelt beszólásra. De mielőtt ezt megtehette volna, Deidara tett felé egy lépést.

- Lábakat szét, laza terpesz - utasította, és ő egy furcsálló pillantás után engedelmeskedett. - Kicsit dőlj előre. Tudod mit? Támaszkodj meg a kezeiddel a székre, a lábaid között, mintha takarnád magad. Kicsit hajolj előre, és...

Megakadt, Madara egyik szemöldöke, pedig az égbe szökött. Laza, kihívó arc, szexi pózba. Tökéletes, túlságosan is.

- Megvagyunk - közölte Deidara, és gyorsan elkapta a tekintetét. De az a pillantás még így is lyukat égetett a tarkójába. Rögtön tudta, ha ezt így sikerül megörökítenie, és vissza adnia, nyert. Mert Madara, legyen akármekkora tahó, egy jelenség. - Így foglak lefesteni.

- Szóval takargatni fogom magam. Ez nem baj?

- A szabályzatban meztelen van - vetette oda. - És tudod az nem azt jelenti, hogy az arcukba kell nyomnod, amid van. Meg, így kényelmesebb lesz, nekem mindenképp. A farkad legalább nem kell bámulnom órákon át.

- Édes hallani, hogy megtetted volna - kuncogott, és kicsit engedett a tartásán.

- Persze - biccentett, mintha ez olyan természetes dolog lenne. - Semmivel nem vagy több a szemembe, mint egy szobor, amit le kell festenem. Szóval, a legegyszerűbb az lenne, ha úgy is viselkednél.

Madara színpadiasan az arcához kapott, a szöszi nemcsak, hogy nincs róla jó véleményen, de szívesen döngöli a földbe lehetőleg minden szavával. Nem tehetett róla, ennél vonzóbb dologgal még életében nem találkozott.

Viszont ezután nem történt semmi izgalmas. Deidara beállt az állvány mögé, szerzett valami grafitszerűséget, és elkezdte felrajzolni az első körvonalakat. Madara nagyon élvezte figyelni, elsőre viccesnek találta, ahogy a szöszi húzza azokat a hosszú, lehetetlen vonalakat a vászonra. Nem látott rá, hogy fest a dolog, ez kicsit zavarta. Az viszont tetszett neki, hogy amikor Deidara felpillant, először akarva akaratlanul találkozik a tekintetük, és ez láthatóan idegesítette a kis művészt, de csak egy darabig. Ahogy teltek a percek, egyre inkább belemerült a munkába, az arca felvett valami furcsa, átszellemült, elszánt kifejezést, és Madara már tényleg nem lehetett több a szemében, mint valami, amit le kell festeni.

Nagyjából fél óra telt el így. Nem mondhatnánk, hogy nem volt izgalmasabban eltelt fél órája már, de egyelőre úgy érezte ki fogja bírni végig. Természetesen nem kellett teljesen mozdulatlanságba lennie, de a szöszi néha rászólt, milyét tartsa az eredet póznak megfelelően, vagy egyszer-egyszer teljesen vissza kellett állnia abba. Aztán Deidara pepecselt még egy kicsit, végül sóhajtva visszatért eredeti állapotába.

- Rendben - mondta. - Mára szerintem ennyi elég, legközelebb elkezdem kidolgozni.

- És mikor lesz az a legközelebb? - érdeklődött, miközben nyújtózkodott kicsit.

- Hát, én örülnék, ha minél hamarabb - vont vállat. - Ráérsz holnap ugyanekkor?

- Neked bármikor - bólintott.

- Remek - biccentett Deidara, egy enyhe fintor kíséretében. - Akkor ezt megbeszéltük.

- Viszlát, szöszi - búcsúzott Madara, és nem bírta ki, hogy mikor az említett szőkeség mérgesen oda kapta a fejét a becenévre, ne dobjon még egy csókot is. A választ viszont nem várta meg, gyorsan kislisszant az ajtón, és haza indult.

Úgy három buszmegállónyira lakott, így ha nem sietett, akár gyalogolhatott is, szóval most is ezt választotta. Nem mintha eddig nem lett volna jócskán ideje gondolkozni egy széken gubbasztva, de akkor inkább élvezte a társaságot, ha erre lehet azt mondani.

Mikor betoppant a házakba, az olyan korán volt a szokotthoz képest, hogy még a szobalány is elképedve meredt rá. Na igen, Madara ugyebár egy Uchiha volt, ez a név pedig nem véletlenül olyan ismert. A család minden ága rettentő gazdag, és igazi elitnek számít. Nos, igen, bár Madarának azért sikerült kifognia a fekete bárány ágat. Apja mondjuk úgy, a vagyon gyarapítás helyett előbbre tartotta annak elszórását, de még így se volt nagy gond. Az anyjuk nem élt, rég meghalt, betegségben, szóval így hárman éltek egy igencsak nagy házban, plusz a takarításért felelős bejáró személyzet. Ez jelentette a szoba lányt, a heti kétszer járó kertészt, és a szakácsot. Bár Madara keveset futott beléjük.

Már úton volt felfelé a szobájába, mikor Izunába botlott.

- Na, milyen volt? - szegezte neki rögtön a kérdést, meglehetősen kíváncsi szemekkel.

- Jobb, mint vártam volna - vigyorodott el.

- Szóval szerinted is helyes - szűrte le fejcsóválva. - Ne mássz rá, Mad. Csak had fessen le nyugodtan, és kész.

- Pff, nem értem miért jössz ezzel - grimaszolt.

- Mert ismerlek - vágta rá, majd az arca komolyra váltott. - Figyelj, akár mi is villant át az agyadon, Dei nem olyan. Ő nem egy egyéjszakás kaland, világos?

- Nyugi öcsi, nem kell kioktatás - forgatta a szemeit, azzal összeborzolta öccse haját, mint régen, mikor Izuna még kicsi volt, és otthagyta.

- Mad - fordult utána mérgesen, de addigra Madara eltűnt a lépcsőfordulóban, és véletlenül sem akarta meghallani egyetlen utána kiabált szavát sem.

Főleg, hogy ő sem tudta, mit is akar pontosan. Igazából bele se gondolt, hogy akarna bármit is tőle. Ez volt az első találkozásuk, és kétségtelen, Deidara nem egy átlagos valaki, de ez mégis csak az első benyomás. Persze, ez nem zárja ki, az egy alkalmas témát.

Őszintén nem volt híve a dolognak, és a pletykákkal ellentétben csak mély pontjain, vagy igazán a csúcson volt vevő rá, egyébként kereste a tartós kapcsolatot. Na jó, a tartós kapcsolatnak fontos eleme volt szemében a szex, mert hát ugye vannak igények. Arról nem akart beszélni, Hashirama mekkora kivétel az életében túl sok tekintetben. Na, azt a kapcsolatot mindennek lehetett mondani, csak szex dúsnak nem. Vele minden más volt, a Senju maga a kivétel, ezért is gyűlöli annyira most.

De nem akart rá gondolni, szóval csak ledobta a táskáját, berakott némi zenét, és laptoppal az ölébe bedőlt az ágyába. A szobája nem meglepő módon nem volt kicsi, de mára egész otthonossá tette. Legalábbis számára mindenképp otthonossá. A falakat, amik amúgy is sötétek voltak eltakarta egy rakatnyi poszterrel, bandák logói, sorozatok, filmek plakátjai, minden, amit csak talált, és megfelelt az ízlésének. Kicsit zsúfolt, kicsit sok, de egyedi, és minden benne van, amit kedvel.

Lehet, hogy előtte állt pár beadandó, vagy dolgozat, de úgy ítélte nem ezen a délutánon kezd el tanulni, az biztos. Inkább böngészte az interneten csodás világát, majd elmerült pár olyan játékba, ami még a laptopján is kényelmesen futott. Amolyan kikapcsolódás, ha már korábban ért haza. Ritkán jött rá, hogy ő most beveti magát a videójátékok csodás világába, de mikor igen, akkor nagyon. Úgy este tízig fel se nézett, csak mikor az egyébként szakácsnő bosszúsan beadott némi vacsorát, hogy minek tartják, ha nem eszik itt senki.

De aztán tíz után kicsivel Izuna kiabált fel.

- Mad, segíts kicsit! Apu...

- Oh - sóhajtott, mert hamar rájött, mi a baj. - Megyek.