1. fejezet

Madara bosszúsan huppant le az ebédlő legsarkába lévő asztalhoz. Ilyenkor még nem voltak sokan, csak azok jöttek, akik a büfébe vettek tízórait, és itt kívánták elfogyasztani. Mivel az első két órát kihagyta ez pont időben volt. Igazából a lógásról már leszokott, az első év után, mikor majdnem évet kellett ismételnie a rengeteg hiányzás miatt eldöntötte, hogy ezt nem ismétli meg. El akarja végezni a gimnáziumot, és utána egyetem. Ha csak lógni akarna, akár most is abba hagyhatná, és akkor feleslegesen járt volna eddig ide. Szóval nem, ezt az utolsó évet már kibírja. Még akkor is, ha az elmúlt hétvégéje sikeresen pályázhatna a "Legelcseszettebb két nap valaha" címért.

A dolgok rögtön elromlottak, ahogy szombat estefelé kilépett a házából, és körülbelül két utcával odébb rögtön bele botlott Senju Hashiramába, akit láthatóan nem viselt meg túlzottan a mind össze két hetes szakításuk, ugyanis a karján már azt a vörös hajú szukát vezette, akit egyébként Mitonak hívtak, és aki évek óta bele volt zúgva Hashiramába, szóval most boldog lehet. Egyszerűen nem értette, mért pont most kellett mégis összejönnie vele, mintha csak a képébe akarna röhögni, és az orra alá dörgölni, hogy ja, megpróbálták együtt, de ő valahogy akkor se buzi. A legrosszabb azonban mégiscsak az, hogy annak a naiv, és mindenkinek jót akaró Hashiramának ilyen meg se fordulna a fejébe. A lelke mélyén még azt is tudta, hogy az egész kapcsolatuk arra alapult, hogy a Senju adott neki egy esélyt. És ez borzalmasan sértette Uchiha önérzetét.

De a lényeg, hogy nem örült nekik, és olyan enyhe sorozatgyilkos hajlamokkal érkezett meg a bárba, ahova indult. Az áldozat pedig az öccse, aki a sors legszerencsétlenebb fintorának hála ugyan abban a bárban koktélozott, méghozzá Tobirama, vagyis Hashirama öccsének a társaságába, a levegő pedig kissé túl romantikus volt. Ez mondhatni betett neki. Az ő öccse ne merjen egy Senjuval kezdeni ezek után.

Így természetesen oda ment, és mint egy igazi kőbunkó nagytestvér belepofántalnkodott a társalgásukba. Aztán miután Izuna elküldte a francba, ő elment inni, ami sosem a jó döntés ilyenkor, majd visszatért, és lelkesen kezdte ecsetelni, hogy amúgy az öccse tegnap még valami szexi rajz tanárról ábrándozott neki, ezzel pedig sikeresen elérte, hogy Tobimara berágjon és lelépjen. Később kiderült ez azért érintette olyan érzékenyen, mert márt hónapok óta együtt vannak. Izuna elküldte őt a pokolba is, az ő Izunája, a kisöcsikéje, akivel egyébként imádták egymást, csak hát a bátyó néha nagy fasz tud lenni, mint például most is.

Így maradt egyedül, utáltan, még többet piált, utána jött a köd. Másnap reggel pedig ébredt, de nagyon nem otthon, egy olyan alak mellett, akiről soha többet nem akar beszélni az tuti, és tetejébe azt se tudta mit csinált vele. Nem is akarta igazából. Lelépett, mielőtt felébredt volna, de nem ment haza. Másnaposan, fájó fejjel is kimatekozta, hogy Izuna otthon lehet, és valószínűleg továbbra is utálja őt, amit sajnos eléggé meg tudott érteni, és amit nem akart megtapasztalni. Szóval körülbelül délig az utcákat járta kócosan, félholtan, és valószínűleg nem festhetett jobban egy helyes hajléktalannál. De legalább úgy még festett.

Aztán a délután további részében elvándorolt az egyetlen, Izunát leszámítva egyetlen, emberhez, aki láthatta ilyen állapotba, Kuramához. Nos, ő egy régi ismerős, jókora vörös hajkoronával, és pár száz piercinggel, de ami fontos, hogy lezuhanyozhatott nála, és megúszta ezt egy enyhe, együtt érző körbe röhögéssel. A nap hátra lévő részét is nála töltötte, főként a tv előtt duzzogva, egyedül, és hallgathatta, hogy Kurama egy emelettel feljebb élvezi az életet valakivel. Nos, végülis csak úgy betoppant a semmiből, szóval nem volt joga panaszkodni, de a kedélyén nem dobott a dolog. Végül azon a kanapén éjszakázott, és ezzel el is értünk a késése okához. Ugyanis másnap, gondosan kivárva a sulis első becsöngőt hazaállított, összeszedte, amire szüksége lesz, némi tisztálkodás, és második óra végére bent is volt, hogy bosszúsan lehuppanjon az ebédlőbe, és várja a harmadik órát.

Aztán mikor Itachi, drága unokatestvére, aki mellesleg csak eggyel alatta járt, céltudatosan megindult felé hangosan felnyögött.

- Szarul festesz - közölte Itachi elfoglalva a vele szembe lévő széket.

- Kösz - fintorgott. - Végülis csak egy órát töltöttem azzal, hogy formába hozzam magam.

- Mi történt? - engedett meg magának egy halvány mosolyt a másik Uchiha.

- Azt hiszem a nem túl egészséges hétvége az oka - tippelt. - Mért?

- Az öcséd keresett nálunk tegnap, meg ma is - világosította fel. - Aggódott érted.

- Izuna? - lepődött meg. - Aggódott?

- Azt is említette, hogy egy mekkora fasz vagy, de igen, aggódott - bólintott. Madara nem tudott mit mondani. Ez volt Izuna, a világ legjobb öccse, akit csak kívánhatott. - Jó lenne, ha beszélnél vele - bökött az ajtó felé, és legnagyobb ijedtségére az emlegetett személy ott állt, karba font kézzel, és azokkal a tipikus, Uchiha szemeivel szuggerálta őt, amivel lyukat lehetett égetni bárkibe.

Így, amikor Itachi kegyesen felállt, hogy átadja a helyét neki, valamiféle kivégzésen érezte magát, annak ellenére, hogy tudja a dolog elég alaptalan. Hosszú másodpercekig csak ültek egymással szemben, csendben, aztán Izuna megtörte ezt.

- Szóval azért élsz.

- Ugyan, csak egy napra tűntem el, plusz-mínusz pár óra - emelte fel ártatlanul a kezeit. - Tudod, hogy ilyenkor nem kell aggódni értem, majd megleszek.

- Persze, csak valahogy nem volt veled rendben valami - méregette az öccse. - Ennyire seggfej mindig csak okkal vagy.

- Ah - félre nézett, de végül úgy döntött megérdemel annyit, hogy legalább megmagyarázza mért volt olyan, amilyen. - Nos, lehet, hogy előtte belefutottam Hashiramába, és a kis új vörös begyes cukorfalatjába.

- Értem - sóhajtott Izuna, és kissé megkönnyebbült. - Ez sok mindent megmagyaráz. De azért törődj bele, már több, mint két hónapja együtt vagyok Tobiramával.

- És én erről egyébként mért nem tudtam?!

- Hát, anno még utáltad a Senjukat - vont vállat Izuna. - Aztán összejöttél Hashival, én meg nem tudtam mire vélni. Meg kicsit fura is volt, hogy én vele, a bátyám meg a báttyával, aztán mire rászántam volna magam szakítottatok és ezért nem akartam már felhozni.

- Huh - ráncolta a homlokát, aztán megenyhült. - És, mennyire basztam el a kapcsolatotok?

- Ennyivel nem fogod, nyugi - legyintett. - Kimagyaráztam. Bár nem is értem, hogy jutott eszedbe pont Deidarát felhozni.

- Kit? - vágott értetlen arcot.

- A helyes rajzszakkörös srácot, akiről múltkor meséltem, bár véletlenül sem áradozás szinten - világosította fel.

- Az nem tanár volt? - ráncolta a szemöldökét.

- Csak felettem jár, és a művészeti szakköröket igazgatja. Tizenegyedikes, jövőre végzős - magyarázta. - És ha itt tartunk, tenned kell nekem egy szívességet.

- Szívességet? - kérdezett vissza gyanakvóan.

- Igen, ez a minimum - vágta rá. - Deidarával kapcsolatos. Ugye járok a rajzszakkörre, jó buli, és ő nagyon tehetséges, sok versenyen indul, és most is megy egyre, én pedig megígértem, hogy segítek neki. Most viszont Tobirama nem fogadna szívesen semmit vele kapcsolatban, hála neked, így le kellene mondanom.

- Szóval nekem kéne segítenem helyetted?

- Pontosan - biccentett Izuna.

- De én még véletlenül se tudok rajzolni - mutatott rá.

- Nem is kell - legyintett. - Ez egy portré festő verseny. Portrét kell állnod neki.

- Unalmasan hangzik - fintorgott.

- Meztelenül.

- Oh - nyögte. A dolgok kezdenek érdekessé válni. - Mi?

- Ez egy kihívás, a legjobb portrék meztelenül, a legélethűbb nyer - ismertette.

- És mért pont meztelenül? - akadékoskodott.

- Régen divat volt az ilyesmi, amolyan hagyomány őrző dolog ez - vont vállat. - Meg a művészek gyakran, és szívesen dolgoznak az emberi testtel.

- Ennek a mondatnak a kétértelműsége tetszett - vigyorodott el. - Szóval csak pózolnom kell egy szerinted helyes srácnak?

- Meg azt hiszem ott lenni a verseny napján, mivel hozzá hasonlítanak a festményhez - egészítette ki. - De akkor már ruhába persze, nem kell levetkőzni, meg semmi.

- Rendben, azt hiszem túlélhető - egyezett bele. - De ezt neked tuti nem hagytam volna. Pff, még hogy meztelenül pózolj valakinek, és mások megnézhessék azt a képet. Na persze.

- Hát, akkor ezt megbeszéltük - mosolyodott el Izuna. - Majd beszélek Deidarával is azért, utána pedig szólok neked.

- Okés - dőlt hátra, és figyelte, ahogy öccse búcsút intve távozik.

Hát, minden esetre érdekes lesz. Nem mondhatja, hogy túl szégyenlős lenne, egyszerűen nincs mit szégyellnie, sőt. Ha nem tartozik kocka hasával a "Most azonnal legyél a pasim" kategóriába, akkor sehova.

Végül a harmadik órát jelző csengő feltápászkodásra kényszerítette.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top