Madara ételeinek az íze is isteni volt, nem volt mit tenni. Deidara alig bírta vissza fogni, hogy hangosan is istenítse, pedig kizárt, hogy ilyesmit adjon Madarának, a hatalmas arcának nincs szüksége további megerősítésre. Így sem volt túl sok kedve rápillantani, miközben szépen szólva falta az ételt, amit készített.

- Csak nem ízlik? - kuncogott Madara.

- Ehető - érkezett a kritika. - Esetleg finom.

- Huha, eddig a te dicséreted volt a legszívhezszólóbb - ingatta fejét Madara. - Mások mondtak olyanokat, hogy mennyi, elképesztően jó, csodálatos, vagy mondjuk kérlek innentől te főzz rám, de esküszöm, az "esetleg finom" volt a legjobb.

- Örülök, hogy értékeled - nevetett Deidara, és szedett még maga elé némi fagylaltot. Madara a maga részéről már végzett, miközben főzött, kóstolt bőven, így nem volt különösebben éhes, de azt jó volt nézni, hogy Deidarának is rettentően ízlik. Ha őszinte akar lenni, még sosem aggódott azon, hogy valakinek ízleni fog-e, amit csinál, mert egyértelműen és magabiztosan tudta állítani, hogy úgyis fog. Ma viszont motoszkált benne valamiféle, talán aggodalomnak még nem nevezhető izgalom.

- Azt edd szépen kulturáltan - intett a fagylalt felé, és arca széles mosolyt vett fel. - Vagy gyorsan azon a kanapén fogunk kilyukadni.

A szőke halványan elpirult, és megforgatta a szemeit.

- Perverz.

Madara kuncogott, és bár a maga részéről nem bánta volna, ha Deidara incselkedne vele, cserébe pedig beválthatná az ígéretét, de számított rá, hogy nem fogja ilyen könnyen adni magát, és ez így is lett. Helyette beszélgettek, és meglepő mód ez is igen kellemesnek bizonyult. A végén már fel se tudta volna idézni, pontosan miről is, mert sok minden szóba került.

Madara elmesélte, hogy igazából ezt a helyet még Izuna találta, mikor valami jó kávézó után kutatott. Párszor eljött vele, aztán kiderült, hogy itt lehet ilyen szobákat bérelni felszerelt konyhával. Akkortájt nem volt náluk senki otthon, aki tudna főzni, még nem volt szakácsnőjük, ezért gondolt egyet, és kipróbálta. A szomorú igazság az volt, hogy nem csak hogy megtetszett neki a dolog, de még jó is volt benne. Elmondása szerint élete egyik legkínosabb esete volt, mikor Izuna rányitott főzés közben. Számára ez rosszabb volt, mintha valami egész más közben nyitottak volna rá. Aztán Izuna nem hagyta annyiba, míg meg nem kostólhatta, utána pedig folyton azzal nyaggat, hogy főzzön.

Emellett még megbeszélték azt is, hogy holnap folytathatják a portrét, és Deidara még abba is belement, hogy egyszer majd elmegy Madaráékhoz, vagy fordítva. Szóval összességében, mikor úgy tűnt a napnak vége, és kevéske pakolás után távozni készültek Madara elégedettnek érezte magát. Még sosem volt ilyen randija, és egyébként is mindegyik után valaki hálószobájába végezte, amire most nemigen számíthatott, mégis meglepően úgy érezte ennél jobb nem is igen lehetett volna. Az pedig csak bónusz volt, hogy Deidara is vidámnak tűnt, és mosolyogva köszönt még az eladótól is kifele menet. Csak a kocsiba vetett fel egy kérdést.

- És most hogy is jutunk haza? Elvégre a kocsi a tiéd, de én vezetek - mutatott rá.

- Hát haza viszel engem, aztán ott alszol? - próbálkozott Madara.

- Na persze - csóválta fejét a szőke. - Ennyire nem bízd el magad.

- Oké, oké, akkor vigyél haza engem, aztán menj te haza. Egyszerű nem?

- És hogy juttatom vissza az autót? - érdeklődött.

- Hát, igazából nem muszáj - vont vállat Madara. - A kocsi az enyém, de nincs jogsim, szóval amíg nem lesz használhatod.

- Dehogy, ez túl drága autó ehhez - ellenkezett Deidara. - Mi van ha összetöröm?

- Szomorú leszek. De arra, hogy én törjem össze még több esély van - mutatott rá. - Meg ha mondjuk te használod, cserébe behordhatnál engem is suliba. Nem lakok olyan messze tőletek.

- Én nem tudom, hogy ez...

- Ugyan - vágott közbe. - Ez egy remek alku.

- Szóval már a reggeleim is kezdjem veled? - vonta fel a szemöldökét.

- Pontosan.

Végül ebbe maradtak.

Mikor Deidara kirakta a házuknál, Madara még visszafordult.

- Na, ugye nem volt olyan borzalmas randi, nem? - érdeklődött.

- Rosszabbra számítottam - ismerte be a szőke.

- Ez az előítéleted velem szembe igazán borzalmas - fintorgott Madara. - Ezen változtatnunk kell.

- Sok szerencsét - kuncogott.

Madara csak mosolygott, és magában azt gondolta, nem kell ahhoz szerencse. Majd mielőtt kiszállt volna, még odafordult, és megcsókolta a meglepett Deidarát, aki nem maradt sokáig az, és Madara legnagyobb örömére visszacsókolt. A dolog nem volt hosszú, csak egy kis búcsúzó apróság, majd kiszállt, a szöszi pedig elhajtott a kölcsön autóval.

Madara mondhatni igen elégedett volt, és mosollyal az arcán ment be a háza. Valahogy nem tudta letörölni, még akkor sem, mikor az emeleten Izunában botlott.

- Látom jól ment a randi - jegyezte meg. - Ízlett neki a főztöd?

- Kinek ne ízlene? - kérdezett vissza.

Izuna elmosolyodott.

- Ez igaz, ha egy valamihez tényleg értesz, az a főzés.

- Hé, ez kissé túlzás - ellenkezett. - Igazán sokoldalú tehetség vagyok! Például mi van azzal a két, vagy ha valaki úgy szereti több személyes tevékenységgel? Szerintem kimondottan isteni vagyok benne. Legalábbis mindig ezt kiáltozzák alattam.

- Mint az öcséd, erről nem akarok tudni - húzta el a száját Izuna. - Akkor most lefeküdtél Dei-el?

- Jó is lenne - ábrándozott. - De nem, nem adja ilyen könnyen magát. Imádom ezért.

- És mi lesz ha megteszi, otthagyod?

- Mért van mindenkinek ilyen borzalmas képe rólam?

- Mert mondjuk ilyen vagy?

- Ez igazán gonosz - biggyesztette le az ajkát. - De egyébként, nem, mért hagynám ott? Mert otthagytam azokat a hülye libákat, akik semmit sem jelentettek? Deidara... más.

- Remélem is - helyeselt. - Egyébként meg apa itthon van.

- Hm, részeg?

- Nem.

Madara szemöldökei az égbe szaladtak.

- Haza hozott valakit?

- Nem - ismételte Izuna. - Legalábbis nem hiszem, ugyanis nincs semmi gyanús zaj.

- Oké, tanácstalan vagyok, mi történt?

- Nem tudom, én is meglepődtem - nevetett az öccse. - Csak összefutottam vele a szobája előtt. Azóta ki se jött.

- Hát, azért remélem nem haragszik meg, ha nem köszönök be - ásított Madara. - Jó éjt, öcsi.

A másnap érdekesen indult. Persze véletlenül sem azért, mert a konyhapultnál egy idegen férfiba botlott, akit egész biztosan még életében nem látott. Negyvenes évei közepén járhatott, barna haja volt, izmos alkata, és a maga módján egész jól festett. Oké, talán egy kicsit valahonnan ismerős volt, de képtelen volt megmondani. Egy inget, és alsónadrágot viselt, mellé pedig épp kávét készített, nem is egy személyre.

- Madara, ha nem téved - intett neki, és a kezébe nyomott egy bögre kávét. - Az apád azt mondta így szereted.

Belekóstolt, és tényleg. Szóval a szemöldöke csak ég magasabbra vándorolt. Úgy tűnik az apjuk mégsem egyedül állított haza tegnap.

- Megvagyok lepődve, hogy egyáltalán tud ilyesmit rólam - kortyolt egy újabbat. - Maga pedig...?

- Butsuma vagyok - mutatkozott be. - Az apád... üzlettársa.

- Üzlettárs - kuncogott Madara. - Nem is akarom tudni, milyen üzleteket köthet.

És tényleg nem, ugyanis sokkal fontosabb dolga volt, Deidara ugyanis nagyjából abban a pillanatban állt meg a házuk előtt a kölcsön autóval, szóval felkapta a táskáját, és magára hagyta apjuk üzlettársát.

- Jó reggelt - huppant be a kocsiba, és lopott egy köszönő csókot a szőkétől, aki bár bosszúsan fintorgott, de elfogadta. - Hát nem csodálatos, hogy velem kezded a reggeleket?

- Biztos, hogy őszinte választ szeretnél erre? - kérdezett vissza.

- Folyton a lelkembe gázolsz - ingatta a fejé, de a vigyorát nem tudta letörölni. - Szóval, áll még a mai festészet?

- Igen - biccentett a szőke, és megindultak. - Én tartok egy szakkört ötig, utána gyere.

- Szakkört?

- Az öcséd is jár - világosította fel. - Bár hála neked, akárhányszor Tobirama elé jön, mindig kapok tőle pár rosszalló pillantást.

- Hm, ez egy régi sztori - vont vállat ártatlanul. - Nem tehetek róla, ha még mindig ezen rágódik. De akkor ötre.

- Ötre.