Hogy mi történt annak a napnak a végéig? Nem sok minden, nem nagyon mutatkoztak, csak felelőtlenül élvezték a megmaradt időt, és mindössze másnap reggel tudatosult bennük, hogy az az utolsó nap.

- Rendben, van egy ötletem - sóhajtott Deidara a reggeliző asztalnál. Halkan beszélt, bár az asztalnál csak Itachi ült, ő is a túlvégbe. - Nem oldhatjuk meg dolgot anélkül, hogy ne avassunk be senki mást.

- Ez nem tetszik - fintorgott Madara, aki csak turkált a zabpehelyben, amit magának szerzett.

- Emlékszel mit ígértél, nem? - vonta fel a szemöldökét.

- Persze - sóhajtott megadóan az Uchiha. - Akkor mi legyen?

- Van valaki, aki szerintem szívesen segítene - bökte ki. - Ő felnőtt, egy tanár.

- Hm? - ráncolta homlokát. - Ki is? Remélem nem Irukát hozod fel, nekünk valaki olyan kell, aki nem csap nagy balhét.

- Nos, Sasori-danna - mondta ki. A dolog már egy ideje körvonalazódott benne, és mostanra tényleg benne látta a legnagyobb lehetőségük.

- Várjunk, vele nem volt valami problémád? - értetlenkedett.

- Hát, egyszer megcsókolt - vallotta be.

- Tessék? - mordult fel Madara.

- Igen, de azóta rendeztem vele a dolgokat - magyarázta gyorsan. - Először csak próbáltam elkerülni, és nem venni róla tudomást, de aztán oda jött, bocsánatot kért, és elmagyarázta, hogy sajnálja, és pillanatnyi fellendülés volt a dolog. Ő egyfajta mentor volt nekem, sokat tanultam tőle. És most az adósom.

- Ch, nem túl szimpatikus - fintorgott. - De felőlem. Ha segít, hálás leszek.

Deidara kicsit megkönnyebbült, félt, hogy Madara újra megmakacsolja magát, de mivel nem így történt, úgy tűnik tényleg komolyan gondolta a dolgot, és ezért hálás volt. Sasori megtalálása pedig nem volt probléma, különösen aznap. A program ugyanis az aznap esti buli összeállítása, és a díszleteknél segédkezett. Fákra aggatható díszeket készítettek, meg vicces plakátokat.

Mikor a tanár meglátta Deidarát óvatos mosoly költözött az arcára.

- Örülök, hogy itt látlak - üdvözölte. - Segítesz nekünk?

- Igazából, szívességet szeretnénk kérni - bökött Madarára, aki nem épp a legkedvesebb tekintetét vette elő a dologhoz.

- Mit tehetek? - vonta fel a szemöldökét.

- Egy kicsit odébb - mutatott egy messzebbi pontra a szőke, mire Sasori bólintott, és arca kissé aggódóra váltott.

Megindultak arra, Madara pedig a szeme sarkából elkapta Hashirama arcát, ahogy cseppet sem nyugodtan néz utánuk. Mintha dühösnek tűnt volna, de jó ideje először ez nem megijesztette, hanem jóleső érzéssel töltötte el. Ránézett, a férfi arcába, és megeresztett neki egy keserű, gúnyos mosolyt.

- Szóval, miben segíthetek? - kérdezte újra Sasori.

- Nem tudom, hallott-e pletykákat - kezdte óvatosan Deidara.

- Rólad és Madaráról? - érdeklődött elmosolyodva.

- Nos, igen, de igazából nem én csináltam azt vele - bökött az Uchiha nyakára. - Nem feküdtem le vele.

- Akkor még - szúrta közbe Madara. Nem bírta megállni.

- Fogd be - morogta a szöszi, enyhe pírral küszködve, főleg Sasori széles mosolyát látva. - Szóval a lényeg az, hogy ki csinálta azt. Egy tanár volt.

- Tessék? - komorult el a rajz tanár arca. - Egy tanár?

- Igen, egy tanár, aki régóta zaklatja őt - bólintott Deidara.

- Ki az? - kérdezte, de ezúttal Madarához fordulva. A fiú pár pillanatig szemezett a vörös hajúval, majd kibökte.

- Hashirama. Eredetileg viszonyom volt vele, de mikor nekem sok lett, és véget akartam vetni neki, ő nem engedte - mondta, kissé lassan, és az arcáról lerítt, micsoda megerőltetés ezt elmondania. - Azóta zaklat.

- Értem - mondta lassan Sasori. - Mióta tart ez?

- Lassan négy hónapja az első alkalmunknak.

- És volt olyan, amit nem akartál? Megerőszakolt?

Sasori halkan tette fel a kérdést, de látszott, hogy választ vár. Madara félre nézett, majd tekintete Deidarára vándorolt. Sóhajtott, és alig láthatóan biccentett.

- Rendben, köszönöm, hogy elmondtad. Ez nem maradhat következmény nélkül - biztosította. - Gondolom nem akarod nagy dobra verni.

- Jó lenne - helyeselt Madara.

- Először is beszélek Hashiramával. Vegyük úgy, hogy a ti szavatokat nem vehetem kézpénznek, és akkor máris nem vagyok köteles rögtön szólni másoknak, de a végén ígyis-úgyis be kell avatnom a többi tanárt is - magyarázta. - Erre készülj fel.

- Értem - bólintott, majd némi tétovázás után hozzátette. - Köszönöm.

- Ez természetes - intette le a tanár. - Maradjatok valahol szem előtt, én pedig megkeresem.

Ők pedig így tettek. Bár Madarának nem volt sok kedve hozzá, de leültek az asztalhoz, ahol a plakátokat rajzolták. Volt ott pár lány, akik nem akarták elhinni, hogy ilyen közel kerültek egy Uchihához, Sai, aki ugyanúgy rajzszakkörre járt, mint Deidara, és valaki, akit Madara eddig nem is látott.

- Szia Dei - intett a szőkén a kék hajú lány. - Azt hittem már nem is csatlakozol.

- Még szép, hogy jövök - vágta rá. - Nélkülem milyen béna dekorációk lennének?

- Konan? - csodálkozott Madara.

- Ja, helló Mad - biccentett oda is a lány, kissé hűvösen. - Csoda, hogy még megismersz.

- Öhm, én nem is tudtam, hogy itt vagy - szabadkozott. - Meg akkor Painék is...?

- Ugyan már - fintorgott Konan. - Egyszerűen csak nem akartad észre venni. Szerinted hányszor mentünk el az orrod előtt?

- Bocs - nézett félre az Uchiha.

- Huh? - csodálkozott Konan. - Most komoly bocsánatot kérsz? Te, aki fogtad magad, és onnantól ránk se néztél? Ha meg kerestünk, elküldtél minket a francba? Kész csoda, hogy még ilyen szavak is kicsúsznak a szádon.

- Ahh - morogta Madara, és fel akart kelni, de Deidara elkapta, és vissza rántotta.

- A-a - ingatta a fejét. - Az a minimum, hogy itt maradsz ezek után.

- Csak nem találtál valakit, aki helyre rak? - mosolyodott el Konan.

- Még jó, hogy ágyban szereti a szerep cserés dolgokat - vágott vissza, mire Deidara elvörösödött.

- Idióta!

- Nocsak - kuncogott Konan.

- Inkább csináljunk egy hülye posztert - terelte a témát. - Lerajzollak valami karneváli maszkba, legalább lesz hasznod, ha már rajzolni nem akarsz.

- Nem tudok - pontosított. - És mért pont engem?

- Hát - mosolyodott el. - Végülis kit ne vonzana be a képed?

Őszintén szinte problémákról megfeledkezve elvoltak. Madara gyönyörködött Deidara razjtudásában, és a lapról vissza köszönő maszkos önmagában, vethetett pár pillantást Konan készülő művére is, ami szintén nem volt rossz, ráadásul egész sokat beszélgetett a lánnyal is, szinte mint régen, a régi bandában. Megtudta, hogy Nagato mostanság nem olyan beteges, mint régen, szóval itt van a táborba, igaz nem jött mindenhova, Pain pedig most épp az esti tűzhöz szerzi be a fát a többiekkel. Nem is gondolta volna, hogy ennyire hiányzik neki a társaságuk, de így, hogy itt ült, és újra belekóstolt, már világossá vált.

Annak idején azért rázta le őket, mert kezdték észre venni, hogy valami nem stimmel vele, őt pedig a hideg is kirázta attól, hogy megtudják mi is történt. Így szép lassan elszigetelte magát tőlük, mindezt azért, hogy ne tudják meg. Mindezt Hashirama miatt. Tényleg itt volt az ideje tenni valamit.

Sasori csak ebéd után tűnt fel újra, és nem tűnt túl boldognak.

- Nincs sehol - közölte velük halkan. - Próbáltam megkeresni, de nem találom. Talán látta, hogy beszélsz velem, és meglépett.

- Látta - erősítette meg Madara visszaemlékezve. Épp egy gombóc kezdett nőni a torkába.

- Akkor lehet. Megkérdeztem a kollégákat, hogy nem látták-e, mert beszélni szeretnék vele, de senki nem tudta merre lehet - mesélte. - Eredetileg a fagyűjtés lett rábízva, így nem mondhatom biztosra, hogy így van. Talán direkt ment messzebbre.

- Egyszer előkerül, nem? - vont vállat Deidara, bár ő se tűnt a legnyugodtabbnak.

- Persze - helyeselt Sasori.

Konan érdeklődve figyelte őket, de nem úgy tűnt, mint aki bármit is kiért a dologból.

A délután, ami lassan átcsapott az estébe egyre feszültebbé vált számukra, mivel Hashirama nem került elő. Segítettek kiakasztgatni a palkátokat, körbejárták az estére kialakított kis büfét, amiben található volt egy rakatnyi süti, szendvicsek, és minden, amit csak megkívánt az ember. Mikorra sötétedett, a tábortűz javában égett, és a diákok a körülötte lévő padokra telepedtek, vagy táncoltak a zenére, ami a háttérben szólt. Mindenki jól érezte magát, nevettek, viccelődtek.

Deidara egy ideig Narutóval, Kibával, és az ő társasságukkal szórakozott, amit Madara különösebben nem bánt, de addig hátrébb ült egyedül és egy füzetbe firkált. Valami vers kezdemény lett volna, de a sorok folyton összekuszálódtak, mutatva, hogy is érzi magát. Egyszer elhaladt előtte Konan Painbe karolva, mellettük Nagatóval, és bár nem álltak meg, de intettek neki, ő pedig vissza intett. Kis lépés, de lépés.

Aztán Deidara valamikor visszakerült mellé, kicsit beszélgettek, ő pedig nagy nehezen megengedte a szőkének, hogy bele nézzen a füzetébe, míg cserébe kért egy csókot ott, mindenki előtt. A szőke így is csak azért ment bele, mert úgyis sötét volt, és nem vette észre senki.

Lassan éjfélre fordult az idő, és Hashirama továbbra sem került elő, így kezdtek úgy lenni vele, már nem is fog. A társaság egyébként is jobban felengedett, mint bárki is várta volan. A Végzősök egy része közös éneklésbe kezdett, amit lehet elősegített az a kis alkohol, amit a közeli boltból szereztek, és ami már körbe járt a diákok között, például Madara is szerzett belőle.

- Mi az, hogy nem szereted az alkoholt? - kuncogott az Uchiha, mikor a szöszi elutasította az italt.

- Nem szeretem - forgatta a szemeit. - Ezen mit nem értesz?

- Vagy csak nem bírod? - vetette fel.

- Nem arról van szó - tiltakozott.

- Aha - csóválta a fejét. - Majd egyszer kipróbáljuk.

Ezzel előre hajolt, és megcsókolta. Nem nagyon törődtek velük, kicsit odébb vonultak, egy ház oldalához, ahol nem volt rájuk rálátás, és a végzősök kornyikálása sem hallatszott annyira. Igazából ez volt a fő cél.

- Ennek olyan rossz íze van? - duruzsolta az ajkaiba.

- Ennek talán annyira nem...

Csókokat váltottak, alkohol aromás, bódító csókokat, amik miatt a világ minden más problémája elhalványult, mint ahogy a világ is körülöttük. Egyikük sem figyelt fel a közeledő léptekre. Aztán egyszercsak Madara hajába ujjak markoltak, és hátra rántották.

- Te kis ribanc - mordult fel valaki, Madara a földön landolt, és csúnyán beverte a fejét.

A következő pillanatban pedig Deidara nyaka köré ujjak fonódtak, és neki szorították a faház oldalának. A szőke rettentő közelről szemezhetett a dühtől villámló mogyoróbarna szemekkel.

- Hashi... Hashirama - nyöszörögte Madara, ahogy meglátta őket, és rögtön felült. A fejéhez kapta a kezét, és érezte, hogy valami nedves, dologba nyúlt. Vérzett a feje, egy kőbe verhette. - Engedd el!

De Hashirama nem törődött vele, egyre csak szorította a szőke nyakát, aki már levegőt sem kapott, hiába marta kétségbe esetten az őt tartó kezet.

- A te hibád - sziszegte a férfi. - A te hibád az egész. Ha nem jössz, és ütöd bele az orrod a dologba, sosem lett volna semmi probléma.

- Engedd el - ismételte Madara dühösen, és közben feltápászkodott. Mikor pedig látta, hogy a szavak nem hatnak, összeszedve minden erejét megragadta Hashiramát, és elrántotta onnan. Sikerült, Deidara a földre huppant, és fuldokolva kapott levegő után.

A tanár viszont ezután Madarának ment, újra a földre lökte, de ezúttal, nem hagyta annyiba, ráült a csípőjére, és lefogta a kezeit, hogy aztán közel hajolva hozzá a képébe mondhassa.

- Egy hálátlan kis ribanc vagy - nézett le rá gyűlölködve. - Mit össze könyörögtél még azért is, hogy megujjazzalak, és miután engedtem neked, és kockára tettem az állásom, a hírnevem ilyen csúnyán hátba szúrsz. És mindezt miért? Azért a kis szőkéért? Nevetséges.

- Mintha miatta jöttem volna rá, hogy egy beteg állat vagy - vágott vissza, nem tudván megálljt parancsolni a nyelvének.

- Oh, igen? - vonta fel a szemöldökét, és lökött egyet a csípőjével, mire Madara kénytelen volt az ajkaiba harapni. - Ha itt, most helyben megduglak vajon nem fogsz kéjesen vonaglani alattam, mint mindig? Szerintem ki kéne próbálnunk.

- Ne - nyögte most először igazán ijedten az Uchiha.

Hashirama felkuncogott, és oldalra pillantott Deidarára, akit sikerült az ájulás széléig fojtogatnia, és aki valószínűleg azzal sem lehetett teljesen tisztába hol van.

- Talán ő is élvezni fogja a műsort, mire magához tér - bökött arra, mire Madara arca fájdalmas fintorba ugrott. A tanár csak a fejét ingatta, és egyik ujját végig húzta a nyakán, majd már hajolt is volna le, hogy megcsókolja.

- Hagyja békén - csendült fel egy srác hangja. Gyors léptekkel közeledett, egy kisebb csapattal a háttérbe. Narancssárgás hajú volt, sok piercinggel, és elszánt tekintettel. Ő volt Pain. Két oldalán Konan, és egy vöröses hajú, sápadt és sovány fiú, Nagato. Mögöttük kicsivel lemaradva Neji, és Itachi. Mind dühösnek, és elszántnak tűntek.

- Huh? - nézett fel Hashirama meglepetten, és értetlenül, majd meghátrált a kis csoport láttán. - Tűnés innen, kölykök!

- Még mit nem - vágta rá Konan. - Az a barátunk, te seggfej.

- Ahogy a szöszi is - kontrázott Neji. - Rossz emberekkel kezdtél.

- Ti kis... - morogta Hashirama, és felállt Madaráról, majd lassan hátrálni kezdett, ahogy a kis csoport megindult felé. De hátul is bele ütközött valakikbe, mégpedig egy igencsak dühös Sasori és Kakashi-sensei párosba.

- Jobb lesz, ha most velünk jössz, Hashirama-san - közölte a rajz tanár, majd a diákokhoz fordult. - Kérlek kísérjétek őket az egyik tanári házba.

Azzal közre fogták Hashiramát, és elvezették.

Madara kavargó érzelmeivel mit sem törődve Deidarához sietett, aki köhögött ugyan, de úgy tűnt jobban van. Neji segítségével felsegítették, majd Itachi átvette a támogatást Madarától, aki maga is rászorult erre. A feje miatt egyre jobban szédült. Voltak pillanatok, amikor a világ összemosódott körülötte, és azt sem tudta volna megmondani mikor került mellé Pain, és mikor karolta át a vállát, hogy megmaradjon.

A házba érve, ahol lefektették egy ágyra jobban lett. Itachi előszedett némi kötszert, és elkezdte lekezelni a fejét. Deidara egy szomszédos ágyon szuszogott, próbált már beszélni, de a hangja nagyon halvány volt, és érthetetlen, így nem erőltette. A nyakán máris látszottak a lilás zúzódások. Csendben voltak, senki nem szólt semmit, egészen Madaráig. Ő, mikor Itachi végzett, félig felült, és körbe pillantott, majd megeresztett egy sóhajt.

- Köszönöm - mondta halkan. - Tényleg nem tudom, hogy ha nem jöttök...

- Nyugi, amint láttuk, hogy valami balhé van arra, nem ülhettünk a seggünkön - vágta rá Pain. - De mondjuk, ha korábban szólsz, mi a helyzet, hamarabb tudtunk volna segíteni.

- Akkor hamarabb éreztem volna magam ennyire megalázva - produkált egy fájdalmas mosolyt.

- Hülye - morogta ezúttal Neji. - Ebben nincs semmi megalázó. Ilyesmi bárkivel történhetett volna, mint ahogy most történt a nagyságos Uchiha Madarával. Emiatt senkinek a szemébe nem leszel kevésbé seggfej, ha emiatt izgulsz.

Halk nevetés futott végig a társaságon, még Itachi is elmosolyodott.

- Tudod, ezzel igazából megnyugtattál - kuncogott ő is.

Aztán beérkeztek a tanárok, úgy egy órával később, akik Hashiramát maguk vitték el a rendőrségre, a kevesebb feltűnés végett, és elküldtek mindenkit aludni. Madarának és Deidarának is azt tanácsolták, hogy pihenjenek, ugyanis holnap nem lesz egyszerű napjuk, aztán magukra hagyták őket.

Nagyjából fél perccel az ajtó csattanása után a szoba közepén találkoztak, mert mindketten megindultak a másik felé. Egy halvány nevetés után bevetették magukat a közelebbi ágyba, Madara pedig szorosan átölelte a szőkét, és még aznap utoljára maga felé fordította az arcát, hogy megcsókolja.

És ebbe a csókba megpróbálta belesűríteni, mennyire hálás, hogy meglátta mi rejtőzik benne a felszín alatt.