3. nap

A másnap lassan indult, mindenki fáradt volt, így úgy döntöttek szabad nap lesz, és mindenki azt csinál, amit akar. Iruka és Hashirama-sensei úszni vitte azokat, akik akartak, a többiekre pedig Kakashi és Sasori-sensei vigyázott. Bár inkább csak ültek az egyik tanári ház teraszán, és az előbbi olvasott egyet szokásos könyvei közül, míg másik, mintha rajzolt volna.

Ez a tevékenység rettentő mód idegesítette Deidarát, aki egy túl közeli fa tövében szintén ezt tette, rajzolt, legnagyobb bánatára egy Madarára igencsak hasonlító fantasy karaktert. Minden percben erős késztetést érzett, hogy elmenjen valahova, ahol a vörös hajú tanár nem láthat rá. Már csak azért is, mert borzasztó volt, hogy ő is ugyan azt csinálta vele, mint Madara, csupán más körülmények között.

Gondolt rá, hogy el kellett volna mennie Narutóékkal, de valahogy semmi kedve nem volt fürdeni. Így ücsörgött, és rajzolgatott egyedül egy fa alatt. Észre se vette végül, mikor Sasori felállt, és megindult felé.

- Megnézhetem?

Deidara a hangra ijedtében elejtette a ceruzát, és teljesen a fa törzsének simult.

- Sasoir-dan... - kezdte volna, de elharapta mondani valóját. Még most is majdnem le "Danna"-zta mindezek után. - Hagyjon békén.

- Deidara, kérlek - sóhajtott a vörös hajú. - Ne csináld ezt.

- Csak hagyjon békén - csattant fel.

- Régen szeretted megmutatni minden alkotásod - jegyezte meg.

- Az még az előtt volt - állt fel dühösen a szőke, és viharzott be a faházukba, majd termett durva egy ugrással az emeletes ágyán. A készülő rajzott két mozdulattal tépte össze.

- Mi történt közted, és Sasori-sensei között? - kérdezte egy hang. Deidara majdnem hangosan felnyögött, mikor tudatosult benne, hogy Madara az.

- Semmi közöd hozzá - vágta rá.

Az Uchiha nem tágított, látta őket, és a szőke reakciói túl ismerősek voltak.

- Csak... - kezdte, de Deidara közbe vágott.

- Tűnj el.

Madara szó nélkül fordult meg, és ment ki.

4. nap

A következő nap reggeli után minden diákot összehívtak, hogy közöljék velük az aznapi programot. Valamiféle versenynapot akartak tartani, de a reakciók nagyon hasonlítottak a kiránduláshoz kapottakhoz. Valaki akarta, valaki nagyon nem. Persze nem mintha ez izgatta volna a tanáraikat.

A verseny házanként zajlott, és valami ostoba sorversenyként indult, szóval minden ház kapott egy tanárt is maga mellé. Deidaráék először Hashiramát kapták volna, de mivel Sasori személyesen kérte, hogy cseréljenek végül ő lett. A szőke pedig ettől frászt kapott, és alig bírta elrejteni kétségbe esett arcát. Számára ennél rosszabb nem is lehetett volna. Kénytelen az egész napot Madara és a vörös hajú rajz tanár társaságában eltölteni. Hirtelen el se tudta dönteni melyik feszélyezi jobban.

Mikor sorba álltak az első feladathoz, a tarkóján érezte Madara tekintetét. Legszívesebben hátra fordult volna, hogy a képébe üvöltse kerülje el nagy ívbe, mert ő a világ legnagyobb szemete azért amit csinált, és azért, mert ő képtelen letagadni magában, hogy élvezte.

A csapatuk egyébként eléggé szánalmas teljesítmény nyújtott, ami nem is volt csoda, lévén, hogy egyedül Naruto vette komolyan, és próbálkozott. Meg kissé csalódott volt, hogy nem csak az Uchihák, de még Deidara is tökéletesen inaktív. Utóbbi egyszerűen nem érzett magába elég erőt, az Uchihák pedig puszta természetük miatt nem alázkodtak meg ennyire.

Madara pedig a tojás cipelős feladatnál a kanalat egyszerűen katapultként használva fejbe találta Hashiramát. Ezt a mutatványt mondjuk elég sokan méltányolták, bár Deidara furcsa mód úgy vette ki, mintha Madara arca inkább fehérebbé vált volna. De nem foglalkozott vele, nem akart.

Nos, az igazság az volt, hogy Madara véletlenül sem őt akarta fejbe vágni, hanem Irukát, amiért kitalálta ezt az egészet, de Hashirama persze besétált elé. És a pillantás, amit akkor küldött felé, mikor a tojást törölgette a hajáról biztosította, tudja, hogy ő volt. Oh, a francba, mit csinált már megint? Pontosan tudta, hogy ezért megfizet.

Deidarának is akadt egy kis gondja, ugyanis mikor szóltak, hogy vége és már csak összeszámolják a pontokat Sasori karon ragadta, és odébb húzta.

- Hagyjon békén! - tiltakozott.

- Deidara, kérlek hallgass meg - kérte a tanár szinte esdeklő tekintettel, szóval végül megállt, és karba font kezekkel, és félre fordított fejjel kibökte.

- Mondja.

- Sajnálom - vágott bele. - Nem kellett volna megcsókolnom téged, nem gondoltam át. Tehetséges vagy, kedveltelek, és azt gondoltam, ez lehet talán kicsit több is. Már tudom, hogy tévedtem.

Deidara pár pillanatig mérlegelte a hallottakat, majd sóhajtott, és megeresztett egy halvány mosolyt.

- Én is sajnálom - mondta. - Talán kicsit túlreagáltam. Maga mentor szerű volt nekem, ezért kicsit kiakadtam.

- Nem, nem reagáltad túl - rázta a fejét. - Jól tetted, hogy próbáltál kerülni, akár zaklathattalak is volna .

- De nem tette - mutatott rá.

- Nem szándékoztalak - biztosította. - Megmutatod még valaha a rajzaid?

- Azt hiszem igen - biccentett.

- Ennek igazán örülök - mosolyodott el Sasori.

Nos, Deidara hangulata sokat javult, bár Sasorira valószínűleg sosem fog tudni ugyanúgy nézni, de ez még nem a vég. Talán Madaránál is túlreagálta? Nem volt benne biztos, hiszen az több volt, mint egy csók. Ő meztelen volt, és több mint öt percig falták egymást, majd Madara lelépett. Már a puszta emléktől is vörös lett, és az ajkába harapott. Ezek után egész délután nem bírt Madarának még csak a környékére sem nézni.

Végül kihirdették, hogy utolsók lettek, és Nejiék háza nyert, de azért egy tábla csokit ők is kaptak. Deidara saját részéről el se hitte, mikor a vacsora után végre mehetett aludni. Mára sok volt neki ez a nap. És bár még nem tudta, de véget sem ért.

Madara nem jelent meg a vacsoránál, és igazából lefeküdni sem ment. Ez furcsa volt, de hát róla volt szó, ki tudja mit csinál.

Madara épp megfizetett az ostobaságáért, méghozzá elég csúnyán.

Hashirama még a vacsora előtt elkapta, és látszólag nem törődve semmivel egy üres faházba hurcolta.

Most épp az ágy paplanját markolta, és kitartóan bámulta a plafont, próbálva nem törődni azzal, hogy Hashirama másodjára készül megdugni őt. Enyhén remegett, és legszívesebben elfelejtette volna, hogy már most véresre harapta a saját ajkát, csak hogy ne adjon ki magából annyi hangot.

Hosszú, barna tincsek kúsztak a látóterébe.

- Milyen csúnya - húzta végig egyik ujját ajkán. - Túl makacs vagy, ez a te bajod.

- Rohadj meg - sziszegte, de azonnal megbánta. Hashirama minden figyelmeztetés nélkül nyomult belé, kiváltva egy hangos, fájdalmas nyögést.

- Rossz válasz - kulcsolta ujjait a nyakára a tanár, hogy fejét a matracnak szorítsa. A második menet. Vajon érdemes lesz számolnia?

Négy. Négy, aztán kidobta, hogy menjél, megúsztad ennyivel. De Madara pontosan tudta, ezt is csak azért csinálta, hogy még jobban megalázza. Hátha valaki rátalál ilyen állapotba, és neki magyarázkodnia kéne, hülyébbnél hülyébb indokokat találna ki, mert képtelen lenne elmondani az igazságot. Ezt pedig Hashirama is tudta.

Alig bírt menni, minden porcikája fájt, az ajkai és nyelve vérzett, és még mindig érezte a vér mellett Hashirama keserű ízét. Még sosem alázták meg ennyire, mint most. Még sosem imádkozott annyira, mint most azért, hogy mindenki aludjon, és senki ne lássa meg. Hajnali kettő körül lehetett, csak nem olyan nagy kérés. De ugye ő egy szerencsétlen ember volt, és egy valakinek fent kellett lennie.

A ház teraszáról, egy megrendült, elképesztően kék szempár nézett vissza rá.

Valószínűleg az se segített a dolgon, hogy pár lépésnyire a háztól egyszerűen térdre rogyott.

- Madara! - pattant fel rögtön a szőke, és oda rohant hozzá. - Mi történt veled? Mi a...?

A tekintete megakadt a nyakán. Madara már nagyon bánta, hogy nem vette vissza az ujjatlanja fölé a gallérosat is, mert így a lilás foltok egészen kulcscsontjáig látszottak. Még ha látná az egész testét.

Deidara tehetetlenül nézett rá.

- Ki csinálta ezt veled?

- Nincs semmi bajom - préselte ki magából, nem túl hihetően.

- Aha, értem - vágta rá dühösen, és letérdelt mellé. - Hogy segítsek?

Madara úgy érezte nem tehet róla, mikor megfogta, magához húzta, ölelte, arcát pedig a vállába, és vanília illatú hajába fúrta. Olyan szorosan ölelte, hogy félt a szőke nem kap rendesen levegőt, de Deidara hagyta, sőt még óvatosan, nyugtatóan simogatta is.

Mikor jó sokára elengedte, Deidara felsegítette, bár ő rögtön odébb állt, és sikeresen besétált egyedül is a házba, igaz szoros követséggel a nyomába. Aztán csak lerogyott az ágyára, majd saját magát ugyan úgy meglepve, mint a szőkét, magával rántotta Deidarát is.

- Mit csinálsz? - szűkölt fel a szöszi, mikor már magához is húzta.

- Kérlek - mondta halk, és esdeklő hangon, mintha maga is meglepődne, hogy tényleg kimondja. - Maradj itt.

És aznap Deidara vele aludt.