Az ébredés pontosan olyan nehezen ment, mint előző reggel, ha nem nehezebben. Deidara úgy érezte olyan kócos, hogy a fésű beletörik a hajába, amit a kirándulás alkalmából copfba próbált fogni, és durva negyed órás harc után sikerült is. Addig pedig hallgathatta Naruto röhögését, és nézhette az Uchihák szánalommal teli fejcsóválását. Pompás reggel. Már csak akkor lett jobb, mikor belefutott Sakurába, meg Inoba, akik pont azt beszélték meg mennyit bajlódtak a hajukkal, és hogy persze, hogy később készültek el, mint a fiúk, hiszen egy lánynak ilyesmivel is kell bajlódnia. Akkor aztán Naruto, és Neji, aki időközben szintén be lett avatva a reggeli eseményekbe, már fetrengtek a röhögéstől. Mindez odáig fajult, hogy Deidara közölte, hogy jó, akkor ő egy buzi, és nincs értelme élnie se, szóval Neji vígasztalhatta egész úton, hogy ők így is szeretik.

Csak körülbelül akkora nyugodott meg, mikor megérkeztek, és elkezdték őket kettesével beállítani, hiszen így fognak elférni az ösvényen. Naruto Kibához került, ő meg ment Nejivel. Vagy ment volna, ugyanis valaki egyszerűen elrántotta.

- Mi a...? - nyögte meglepetten Deidara.

- Te velem leszel - közölte Madara. Olyan éles, és ideges volt a hangja, hogy rögtön felkeltette a szőke figyelmét, és mikor felnézet az arcába, túl sok mindent le tudott olvasni.

Az Uchiha az alsó ajkát harapdálta, az arca igen fehér, lerítt róla milyen ideges. Sőt, ha nem egy iskolai táborba lettek volna, rámondja, hogy fél. Így Deidara maradt, bocsánatot kért Nejitől, aki miután szintén vetett egy pillantást a megviselt Uchihára elfogadta a dolgot, és beállt Tenten mellé.

Madara utálta magát, és az a nap neki már a legelején elromlott azzal, hogy nem tudott meglógni a túra elől. Aztán mégrosszabb lett, persze az ő hibájából. Mert mért kellett neki leghátra ülnie a buszon? Hogy lehetett ilyen hülye? Ráadásul ki az ablak mellé, hogy egy ingyen esélyt adjon neki. És mindez, hogy mekkora hibát vétet csak akkor tűnt fel neki, mikor megérezte a cirógató kezet a combján.

- Mért kerülsz, Mad? - kérdezte halkan, fejcsóválva Hashirama.

Aztán semmire nem volt ideje, és már meg is csókolta. Sose hitte volna, hogy ezt ilyen simán megteszi a buszon, ahol bárki megláthatja. Mondjuk ha valaki oda nézett volna, mit látott volna? Semmit, mivel ő beült leghátra, a legnagyobb takarásba, hogy ha netán valaki mégis arra nézne, csak azt látná, hogy Hashirama ott van mellette, és valószínűleg beszélni próbál vele.

Alig lehetett negyed órás az út, mégis óráknak tűnt számára az egész. Hashirama végig csókolgatta, vagy harapdálta a nyakát, ő pedig nem tett semmit, mert ha bárki megtudná, mi történik vele, azt képtelen lett volna elviselni. Ráadásul az út végére került a nyakára egy szép kis lilás folt, úgyhogy ha nem galléros cuccokat hordana, most nagy bajba lenne.

Szóval ahogy megérkeztek, szinte rohant Deidarához, mert félt, hogy Hashirama továbbra is igényt tartana a társaságára. Az Uchihákhoz esze ágában sem volt menni, ők nem láthatják ilyen állapotban. A szőke volt az egyetlen lehetősége, és neki szüksége volt rá.

A túra első órája alatt meg sem szólalt, sőt fel sem nézett, ezzel elérte, hogy Deidara egyszerűen halálra unja, és talán aggódja magát. A szőke eredetileg úgy tervezte útközben beszélget Nejivel, vagy hülyéskedik Narutóval, ehelyett baktathat egy tökéletesen antiszociális Madara mellett. Pedig a túra nem is volt olyan rossz, mindenképp jobb, mint amit vártak. Az erdő sűrű és hűvös volt, ami mindenkinek jót tett, ráadásul kellemes hangulatot és csodás látványt biztosított.

Persze akadtak problémák, például, hogy a többség nem számított arra, hogy a táborban lesz túra is, így sokaknak csak szandálra futotta, mert egyszerűen nem volt más, még Deidarának is csak tornacipőre. És bár a dolog jól indult, de az emelkedős részen kiderült, hogy az út kissé sáros. Hogy mért, az kész rejtély, mert hogy egész biztos nem esett a közelmúltban az biztos. Szóval a diákok elkezdtek csúszkálni, és ez alól nem nagyon akadtak kivételek.

Deidara is bizonytalanul ment, aztán el is csúszott, és bár biztosra vette, hogy eltanyált, ez nem így történt. Madara elkapta a karját, és megtartotta.

- Ah, köszi - szerezte vissza az egyensúlyát.

- Semmi - engedte el Madara, és újra lefelé kezdett el bámulni.

- Te hogy nem csúszkálsz? - kérdezte, csak hogy beszéljenek már valamiről.

- Ha a földet bámulod ezerrel nem nehéz elkerülni a legcsúszkálósabb részeket - avatta be, de olyan monoton, automatikus hangon, hogy még ő is elmosolyodott rajta.

- Igaz - kuncogott a szőke boldogan, hogy végre kapott valami életjelet a másiktól. - Egyébként mi történt?

Madara azonnal elkomorult, és visszatért a másodpercekkel ezelőtti állapotába.

- Nem! Nem! - nyögött fel Deidara. - Nem csinálhatod ezt velem. Oké, akkor nem érdekel, csak ne csináld ezt, és dumálj valamiről. Nehogy nekem még egy órát levágj ilyen kusba, mert itt hagylak a francba!

- Ne menj el - csúszott ki Madara száján. Ez egy pillanatra ledermesztette, de legalább Deidara megenyhült.

- Oké - biccentett barátságos mosollyal.

- Kösz - sóhajtott hálásan az Uchiha.

- Kösz, amiért elvisellek? - érdeklődött.

- Valahogy úgy - fintorgott. - Nem is tudom, mire mennék nélküled.

- Ebbe azért volt némi gúnyos hangsúly, amit kikérek magamnak - grimaszolt a szőke. - Egyébként tényleg nincs itt egy haverod sem?

Most Madara grimaszolt.

- Nem igazán vannak.

- Ezt nehéz elhinni rólad - csóválta a fejét a szőke, mire keserű nevetést kapott, olyan halk, de kivehetőt a kirándulók zajába is.

- Régen Painéket mondtam barátomnak, vagyis Yahikót, Nagatot, meg Konant, de velük nem beszéltem egy ideje - fejtette ki. Hát igen, Hashirama óta.

- Tudod, mindenki hisz rólad mindent, de a valóságban rettenetesen szerencsétlen egy alak vagy - osztotta meg vele véleményét Deidara.

- Kösz - nevetett halkan, és azon gondolkozott, igazából mennyire igaza van.

Nagyjából ekkortájt támadt némi zavar az erőben, pontosan előttük, ugyanis egy igen meredek részhez értek, ami ráadásul a móka kedvéért rettenetesen sáros is volt. A következő pillanatban pedig már az elvágódott Naruto csúszott feléjük, de olyan sebességgel, hogy mind a kettejüket eltarolta, és még úgy három métert csúsztak is tovább a vízes-sáros földön.

Madara ráesett a szőkére, aki ettől egy pillanatra levegőt se kapott, de amint megálltak négykézlábra tornászta magát, igaz Deidara még így is alatta volt. Tetőtől talpig sárosak lettek, Madara felsője teljesen átázott, és rátapadt a testére, ami azért nem volt mindennapi látvány, és máris ott termett pár lány, hogy "segítsen".

Deidara egy sáros tócsa közepén feküdt, szőke tincsei pedig gyönyörűen elterültek a mocsokba. Naruto valahol a lábuknál.

- Bocsi srácok - motyogta az előbbi, enyhén kómás hangon.

- Jól vagy? - kérdezte Madara, és sietősen feltápászkodott, és felhúzta a szőkét is. - Csúnyán rád estem.

- Hát, lehet eltörted pár bordám - nyögte, miközben kicsavarta haját, amiből csöpögött a sár. - De azt hiszem ez a legkisebb gondom.

- Ezt meg tudom érteni - morogta, és vészjósló pillantást vetett a szerencsétlen Narutóra.

Végül Iruka futott be, és végig kérdezgette őket, jól vannak-e, aztán meg, hogy tényleg, egész biztos jól vannak-e. Bár bajuk nem lett, de mind a hárman teljesen átáztak, így őket vissza kísérték a buszhoz egy rövidebb úton. De a buszsofőr természetesen kiakadt, és nem akarta felengedni a sáros kölyköket. Végül Iruka elment a saját kocsijáért, amivel a buszt kísérte érkezésükkor, és összeszorított fogakkal abba haza vitte őket, míg Hashirama a többiekkel befejezte a túrát.

A táborban hárman, háromféle zuhanyzó felé vették az irányt, Iruka pedig nekiállt kitakarítani a kocsiját.

Madara egy használaton kívüli házhoz ment, mert gondolta a két szőke úgyis befoglalja a saját házukét. Több, mint fél órát állt a víz alatt, de még utána sem érezte magát teljesen tisztának. Úgy érezte a haját nem mosta meg eléggé, a bőre pedig még mindig érdesnek hatott, de inkább vissza indult a házukba. Még kilépve elcsípte Narutót, ahogy belép az ebédlőbe. Valószínűleg végeztek Deidarával, és elmentek enni hamarabb.

A házukba érve egyszerűen kidobta a koszos ruhákat, és előszedett egy normális, galléros inget, mert persze mikor sietve felkapott pár holmit sikerült a legkivágottabbat elhoznia, pedig Hashirama édes kis emlékeztetője a nyakán még csúnyán látszott. Át akarta venni, így benyitott a fürdőbe. Viszont azonnal tudatosult benne, hogy Naruto egyedül ment az ebédlőbe. Deidara ott állt, a kis fürdő közepén, teljesen meztelenül, és kis törülközőjével a haját törölte.

Madara pedig csak állt, és képtelen volt egyszerűen megfordulni, és becsukni maga mögött az ajtót, és úgy tenni, mintha meg se történt volna a dolog. Csak állt, és bámulta azt a hihetetlenül karcsú testet, majd a leomló szőke tincseket. Abban a pillanatban ő volt a világ legszebb látványa. Mire a tekintete összetalálkozott a tökéletesen vörös Deidaráéval, már rég nem számított semmi. Durván két lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot, átkarolta a szőkét, és csókolta is. Tökéletesen ösztönös volt az egész, és talán valahol meglepődött azon, hogy Deidara teste hozzá simul, megkapaszkodik a vállaiba, és hagyja magát. Hagyja, hogy kóstolgassa, hogy megszívja az ajkait, és az egész mély csókokat is.

Azokban a pillanatokban egyiküknek sem jutott eszébe, hogy igazából nem is ismerik egymást.

Talán volt öt perc is, mire lihegve, zavartan szétváltak, a szőke pedig gyorsan maga köré csavarta a törülközőt. Oh, hogy Deidara mennyire zavarban volt. Egyszerűen leállt csókolózni valakivel, aki rányitott, és a pillanat hevében ráizgult. Ez nem ő, ez nagyon nem, mégis mért engedte? Csak bámulta a padlót, és szorongatta a törülközőjét. Képtelen volt felnézni, érezte, hogy ég az arca, és el tudta képzelni milyen vörös is lehet.

Madarának túlságosan hasonló gondjai voltak. Mit gondolt, mi ütött belé? Mégis mért csinálta?

- Öhm... - próbált kinyögni valamit, valami értelmeset, valami magyarázatot, de persze nem jött össze. Így egyszerűen csak megfordult és otthagyta. Ez is remekül példázta, mekkora barom is ő.

A szeme sarkából még látta, ahogy a szőke a falnak dől, és lassan lecsúszik a földre. Madara sétálni ment, és a vacsoránál se jelent meg. Nem mintha Deidara igen.