A reggel mindenki számára hamar elérkezett. Mikor a tanárok végig járták a faházakat, az ajtókat zörgetve, a diákok még javában aludtak. Ez alól kivétel volt Madara, aki szó szerint semmit nem aludt. Eleve nem volt hozzá szokva az ilyen korán való lefekvéshez, másrészt egész éjszaka azok a képek kísértették. Tegnap olyan közelt volt hozzá, ha nincs az a kis lélek jelenléte ki tudja, mi történ volna. Ő volt Uchiha Madara, nem félt semmitől, a sötétséget gyerek kora óra a barátjának tartotta és szívesen merült el benne, most mégis jóformán reszket, és még azt se tudja pontosan mitől. Mert persze mondhatja, hogy mindennek Hashirama az oka, az a férfi, akinek életében először megnyílt, és akire régen annyira vágyott és felnézett. De mégis hogy juthattak idáig? Mért lesz ideges már attól is ha csak eszébe jut? Mért irtózik ennyire tőle? Nem tudta a válaszokat.

Madara megengedett magánnak egy fájdalmas fintort, hiszen úgyse láthatta senki, mind alszanak. Azt már nem gondolta volna, hogy téved. Pedig az Itachi fölötti ágy tulajdonosa ébren volt, igaz nem régóta, de ébren. És pontosan látta azt a kis fintort, azon az elgyötört arcon.

Aztán mindenkit felébresztettek, és kezdődhetett az öltözési ceremónia. Ez néhány házban okozott némi felfordulást, de persze nem az "Uchiha villában". Ott jóformán senki se beszélt, az Uchihák nem tűntek álmosnak, fáradtnak, és a reggel legapróbb jele sem látszott rajtuk.

Naruto ezt leesett állal, Deidara pedig bosszús fintorral jutalmazta.

- Ez lehetetlen - nyögte kómásan, és igen kócos fejjel Naruto. - Mint akiknek fel se kellett kelniük.

- Hát a te fejedhez képest mindenki frissnek, és fittnek látszik - biztosította Sasuke, felsőjét felhúzva.

- Fogd be - morogta vissza. - Hülye Uchiha.

- Hagyd, Naruto. Ebbe bele kell törődni - legyintett Deidara. - Ők ufók.

Mikor mindenki felöltözött a diákokat Kakashi és Iruka-sensei közös erőfeszítéssel a tábor közepére terelte, és kiosztották a reggelinek szánt adagokat. Szerencsére ezekre nem érkezett panasz, a többség egyébként is aludt még. A csöndes majszolást kihasználva Kakashi kicsit magára vonta a figyelmet:

- Jól van gyerekek, ez az első hivatalos napotok a táborban és már még nem terveztünk semmi konkrét programot - közölte, sokak nagy megkönnyebülésére. - Délután viszont kimehetünk a közeli tóhoz fürdeni.

Ez már egésze felvillanyozta a társaságot, néhányan felemlegették, hogy remélik tényleg berakták a fürdő cuccaikat, meg majd szerezniük kell ezt, meg azt. Egy darabig beszélgettek ezzel kapcsolatba együtt, majd lassan feloszlott a társaság.

Madara egyszerűen visszavonult a faházba, elővette a szokott füzetét, és írt. Verseket, történeteket, bármit, ami az eszébe jutott, és lefoglalta, hogy ne kelljen arra gondolnia hol is van.

Az udvaron, a padon ülve Deidara hasonlóan hasonlóan festhetett kívülről, hiszen ő is egy füzetbe firkált, azzal a különbséggel, hogy ő rajzolt. Méghozzá konkrétan azt próbálta megörökíteni, ahogy Iruka próbál beszélgetni Kakashival, de hóbortos tanár társa egyik könyvecskéjét olvassa, amiről a diákok egyöntetűen úgy tartottá valami perverz cucc.

- Hallod ez megint tök jó lesz - tolta bele képét Deidara látókörébe Naruto.

- Szerintem is - bólogatott Neji. - A kedvencem Iruka arca, azt nagyon elkaptad.

- Ha tudnátok mennyit szenvedtem vele - csóválta a fejét a dicsért szőke.

- De megérte - mutatott rá a barna hajú.

- Ha kész, nem mutatod meg Sasori-senseinek? - érdeklődött Naruto. - Régebben neki minden rajzod és festményed megmutattad, ráadásul most itt is van.

Deidara megdermedt, és óvatosan felnézett. Az Uzumaki igazat mondott, a vörös hajú rajz tanár épp abban a pillanatban lépett oda Irukához, aki már feladta a próbálkozást, hogy beszélgessen Kakashival.

- Nem - rázta meg a fejét. - Nem fogom.

- Mért? - értetlenkedett a fiatalabb szőke.

- Csak nem - makacskodott, és visszafordult a füzetébe. Nem igazán akarta részletezni, mennyire nem akar többet beszélni azzal az alakkal, így hálás volt mikor Neji témát váltott.

- Ott vannak Sasukéék - mutatott egy közeli fa felé, ahol az említett is ült. - Tényleg, nem is kérdeztem, milyen az élet az Uchihákkal? Hogy bírjátok?

- Borzalmasan - nyögte Naruto. - Hallod ezek reggel hatkor is úgy festenek, mint akik egy szépség szalonból léptek ki, és véletlen se kómásak.

- Az igen - röhögött Neji. - Nálunk mindenki az volt, Kiba konkrétan bealudt állva, Shino meg szerintem fel se kelt. Talán egyedül Leet mondtam volna ébernek.

- Hát aludj egyszer egy légtérben három Uchihával. Ijesztő élmény.

- Elhiszem. Hogy bírod Sasukét? - érdeklődött, újra a fák felé nézve.

- Nehezen, az tuti - válaszolt helyette Deidara. - Ha tudnád milyen kis hisztis ott nekem!

- Ez nem igaz - tagadta rögtön az illető. A másik kettő csak nevetett.

Az ebéd ezek után megint gyorsan elrepült, bár Madara teljesen lemaradt róla, és ezúttal nem direkt. Egyszerűen nem vette észre, hogy a többiek elmentek ebédelni. Persze véletlenül se panaszkodott.

A délután, ahogy azt beígérték fürdőzéssel telt. Ebéd után mindenki átöltözött, és lesétáltak az igazából egyenesen szembe lévő tóhoz. Mivel délutánra már újból harminc fölöttre vándorolt a hőmérséklet, a víz pedig kellemesen hidegnek bizonyult mindenki élvezte a dolgot.

Deidara elsőre kicsit óckodott bemenni, az óvodás módjára fröcskölő Naruto mellé, akitől már az előtt vizes lett, hogy a tó közelébe ért volna, de az Uzumaki bőségesen visszakapta ezt. Neji inkább kimaradt a szőkék, és később Kiba vízi csatájából, és a partról figyelt. Aztán Naruto egy idő után rátalált Sakura-chanra, és sikeresen telibe fröcskölte, aminek persze a lány nem örült, és el is viharzott a barátnőivel, Naruto meg kétségbe esetten utána, hogy bocsánatot kérjen.

Deidara ezt megfelelő időpontnak érezte arra, hogy elmenjen valami harapnivaló után nézni. Szerencsére a parton volt pár árus, és egy lány, Hinata kedvesen útba igazította a legfinomabb lángosos felé. A szőke megköszönte, és hamarosan egy ínycsiklandó lángossal a kezében tért vissza. Menet közben pedig épp felnézve sikerült elkapnia egy igencsak éhes pillantást, ami legnagyobb meglepetésére Madarához tartozott.

- Csak nem éhes vagy? - érdeklődött. Az Uchiha átkozta a pillanatot, amikor felnézett a illatra, de válaszolt.

- Egy kicsit talán - vont vállat minél nem törődömöbb módon.

-Hát kicsivel odébb van két lángosos is - bökött a megfelelő irányba.

- Tök mindegy, úgysincs nálam pénz - fordult el a sötét hajú, és csak remélni merte, hogy a hasa nem hagyja cserben, és nem kordul meg hangosan.

- Hát, igazából vennék neked, de már nincs nálam se több - sóhajtott a szőke, és nem tehetett róla, de hirtelen olyan szánni valónak látta Madarát, ahogy ott ült a fekete felgyűrt ingjében, és még úszónadrágot sem vett. És eszébe jutott, hogy nem volt ott ebédnél sem. - De szívesen adok az enyémből.

Azzal választ sem várva leült mellé.

Madara egy pillanatig hitetlenkedve meredt rá. Ha bárki ezt teszi, az biztosan elzavarja, de ezt a szőkét nem tudta. Valahogy olyan tisztán, barátságosan csillogtak azok a kék szemei, hogy egyszerűen csak egy "kösz" bukott ki belőle. Nos, már igazán éhes volt.

- Mért nem öltöztél fürdőruhába? - érdeklődött Deidara, mikor már javába ettek.

- Nem szeretem az ilyen pancsikolást - fintorgott Madara. - Szóval semmi értelme átöltözni, ha nem megyek be a vízbe.

- Pedig tök jó - csóválta a fejét. - Gondolod azért imádják a vízi dolgokat annyian, mert olyan rossz?

- Nos, én nem tartozom közéjük - szögezte le hűvösen az Uchiha.

- Okés - sóhajtott lemondóan a szőke. - És mért nem ebédeltél?

- Jobb dolgom volt.

- Ültél a faházban?

- Pontosan - helyeselt. - Távol minden idegesítő gyerektől.

És Hashiramától, tette hozzá magában.

- Hát hallod te még az Uchihák között is súlyos eset vagy - nyögte a reményvesztett szőke. Madara pedig halványan elmosolyodott, hiszen hát igen, ő valahogy még a saját családján belül is fekete báránynak számított.

Aztán észre se vették, de a lángos már rég elfogyott, teltek a percek, de ők még mindig beszélgettek.

- És ha ennyire utálod az egészet, mért vagy itt? - vetette fel Deidara.

- Elhiheted, nem önszántamból - forgatta szemeit az Uchiha. - Rosszkor voltam rossz helyen, utána meg már nem tudtam szabadulni.

- Szívás - bólogatott együttérzően. - Én se akartam jönni eredetileg. Úgy volt, ellógom.

- Hogy-hogy? - lepődött meg Madara.

- Naruto miatt - magyarázta. - Ő az unoka öcsém, és az anyja külön megkért, hogy menjek a táborba vigyázni rá, mert hát ugye elég szerencsétlen tud lenni. Persze nálam ez a dolog nem akkora kényszer, nem mondom, hogy nem tudnék mást csinálni helyette, de ha már itt vagyok, akkor élvezem, amit lehet.

- Hn - nyugtázta Madara, kicsit elmerengve.

- Ah, tiszta Uchiha - mérgelődött a szőke. - Nehogy normálisan reagáljatok a dolgokra!

- Nyugi, szöszi - kuncogott.

És pont ekkor valaki megszólalt felettük.

- Ah, Madara! Örülök, hogy végre nem egyedül látlak, és jól érzed magad!

Deidara nem volt ostoba. Pontosan látta, hogy olvad le a mosoly Madara arcáról a hang hallatára, és hogy válik egy árnyalattal fehérebbé. Ráadásul a tanár ugyan az volt, aki miatt a buszon is mellette kellett ülnie. És ahogy felnézett Hashirama-sensei barátságos arcába, amibe belelógott pár hosszú, karamellaszín tincse, pontosan látta, hogy költözik valami megmagyarázhatatlan sötétség a szemeibe, mikor rá néz.

- Mondtam, hogy jót fog tenni neked a tábor - folytatta, még mindig mosolyogva.

- Ch - morogta Madara megveszített izmokkal.

- Nos, további jó szórakozást - biccentett a tanár, és távozott.

Eztán pár másodpercnyi csend honolt, majd Madara a kelleténél kicsit hangosabban fújta ki az eddig bent tartott levegőt.

- Szóval ő hozott ide - szűrte le Deidara. - Ahogy elnézem nem kedveled.

Nem kapott választ, sőt, az Uchiha egyszerűen felállt, és otthagyta.

- Hé, mi a...? - nézett utána értetlenül, és bosszúsan a szőke.

Madarát nem érdekelte, csak ment, egyenesen vissza a faházakhoz, és szinte berúgta az ajtaját idegességében. Dühös volt magára, dühös volt Hashiramára. Nem hitte el, hogy pont akkor kellett feltűnnie, mikor végre kicsit kezdett megfeledkezni róla.

De a fürdőzés összességében jól sült el, láthatóan mindenki élvezte, és a tanárok nagy megkönnyebülésére senki nem fulladt vízbe, és még a többség le is fáradt. Így a délután hátra levő részében a többség el is vonult, és inkább csak beszélgettek, hülyéskedtek a barátaikkal. Ez alól igazából csak Madara volt kivétel, aki ugye nem úszott, nem fáradt el, bár már vagy harmadjára sétálta körbe a tábort. Igazából nem volt teljesen tudatos a dolog, csak gondolkozott. Legnagyobb bánatára túlnyomó részt Hashiramán, és azon, hogy kerülhetné el legeredményesebben. És rájött a válaszra is, ami sajnos nem tette boldogabbá: társaságba kell lennie, mert akkor egyszerűen nem csinálhat semmit. Viszont nem jöhet sok ember szóba, az biztos.

Szóval ezen gondolat menet alapján, és mert talán éhes volt, jutott el a közös vacsorára. Áldotta, hogy a házak asztalonként ülnek, szóval nem kell külön helyet keresnie magának, bár elsőre megtorpant a rengeteg táborozó láttán így egyszerre. Mondhatjuk, hogy úrrá lett rajta némi tömeg iszony.

Végül leült Itachi mellé, az asztal szélére, Deidarával szembe. Utóbbi láthatóan nem vette észre érkezését, Narutót figyelte, vagy inkább röhögött rajta, mert a másik szőke valami olyasmiről próbált meggyőzni mindenkit, hogy ő sokkal jobban úszik, mint Sasuke. Madarát nem nagyon érdekelte a dolog, de az zavarta, hogy Deidara nem figyelt fel rá. Na meg azzal sem volt kibékülve, hogy ez a puszta tény zavarja.

Mikor viszont végül Deidara előre fordult, hogy szedjen magának még egy kis éltet, és ott találta a legidősebb Uchihát enyhe szívrohamot kapott. A válasz egy gúnyos mosoly volt.

- Te meg mégis mikor kerültél ide? - nyögte, mikor újra képes volt értelmes beszédre.

- Úgy öt perce világosította fel az.

- És minek köszönhetjük, hogy feltűntél egy közösségi étkezésen? - érdeklődött a szőke.

- Mondjuk éhes voltam? - vont vállat Madara. - Sosem mondtam, hogy éhezni akarok.

- Igaz, ezt már tapasztaltam - biccentett gúnyosan.

- Oh, és felhozza - ciccegett egy fél mosoly kíséretében. - Igazán övön aluli.

- Szeretnéd - vágott vissza a szöszi, mielőtt végig gondolta volna. Mert mikor tudatosult benne, mit is mondott, megdermedt, és arcára halvány pír kúszott. Madara arcára viszont egy jól látszódó vigyor költözött. Igen rég láthatott ilyet bárki is.

Kettejükön kívül csak Itachi volt tanúja a dolognak, akit szintén nem érdekelt Naruto mondani valója. Nem mintha mondjuk Sasukét annyira érdekelte volna.

Végül mielőtt bárki mondhatott volna bármit is a dologhoz, Iruka-sensei felszólalt, és bár Kakashi is ott állt mellette, de ő csak egyik szokásos könyvét bújta.

- Holnap egy kis túrára megyünk a közeli hegyre - jelentette be. Zúgolódás következett, olyan tipikus "lusták vagyunk, nehogy már kirándulni vigyetek". És bár Madara nem szólt semmit, ő is az egyik fő támogatója volt, az "Ez ugye vicc?" felkiáltásnak.

Iruka inkább nem reagálta le ezeket, csak bosszúsan folytatta.

- Reggel nyolckor ébresztünk mindenkit, és kilenckor indulunk. A busz elvisz minket a hegy lábához, onnan pedig gyalogolunk. Felmegyünk, és onnan szintén busszal haza. Nem nehéz túra - biztosította a diákokat. Nos, valahogy nem győzött meg ezzel túl sok mindenkit. Persze akadtak kivételek.

- Szerintem jó lesz - vigyorgott Naruto.

- Na ezért hiszem teljes meggyőződéssel, hogy idióta vagy - közölte Sasuke.

- Te biztos nem bírnád - vágott vissza a szőke.

- Egész biztos nem - intette le gúnyos mosoly kíséretében.

- Tuti nem megyek - kommentálta Madara is.

- Mért is? - vonta fel szemöldökét Deidara.

- Mert ez a hegymászósdi sem a stílusom, az egész biztos - közölte.

- Most mondja azt, hogy nem bírnád? - kuncogott.

- Hm, szerintem bírnám - vágott gondolkodó arcot az Uchiha. - Ahhoz még elég edzet vagyok.

- Nocsak, sportolsz?

- Hát, bár egyesek úgy űzik, mintha az lenne, én nem nevezném sportnak.

- Mégis mi... Várjunk... Perverz!

- Te kérdezted.

- Ah, ott a pont - sóhajtott lemondóan a szőke.