/Ebben a részben találhatók obszcén kifejezések és csúnya szavak, ha erre nem vagy felkészülve, inkább ne kezdj bele. Köszi 😘/

Painnek semmi kedve nem volt elindulni, és Lena-t magára hagyni, de hát ha Obito mond valamit, muszáj mennie. Így el is indult. Még az ajtóból visszanézett a lányra, de ő már nem láthatta ezt.
Sietősen tette meg az utat az autóig, onnan pedig a rejtekhelyig. A járművet korábban leparkolta, s besétált a Vörösfelhő negyedbe. A szóban forgó épület előtt megállt, s becsöngetett. Kinyílt az ajtó, a jobb oldali lakás felé vette az irányt. Az ajtóban egy ideges Obito-t látott.

- Végre, hogy itt vagy Pain!
- Mi az a nagy vészhelyzet, amiért jönnöm kellett?
- Megmutatom.
Beljebb mentek az előszobából a nappaliba. Ott volt a legtöbb tag a kanapén. Balról jobbra nézve a sorrend a következő volt: Kakuzu, Hidan, Zetsu, Deidara, Sasori, Itachi, Kisame. Előttük a földön egy ájult lány volt, Harumo.
- Végre meghoztam Pain-samát!- változtatta el a hangját Obito.
- Üdv, Pain- köszöntek a többiek.
- Mi a francot csináltatok ezzel a lánnyal?- nézett rájuk értetlenül a férfi.
- Hm, túl sok baj volt már vele, hm.- mondta Deidara.
- Nem ártana neki egy kis bemetszés- kezdte Hidan.
- Jól van, ha lehet értelmes magyarázatot kérek!- nézett körbe Pain.
Obito megszólalt
- Tudod, Pain-sama...
- Figyu, hagyd már ezt Obito, jó?
- Mi van? - néztek a többiek értetlenül.
- Én se értem- mondta az elváltoztatott hangján Obito.
- Ő a tényleges vezető, én sose voltam az, azt kamuzta, ha jól tudom, hogy mindvégig a háttérben voltam tavalyig. Hát nem! Akkor léptem be.
- Idefigyelj, Yahiko!- szólította a valódi nevén Obito, már normál mélyebb hangján. -Beszédem van veled.
A nevének hallatára Pain kicsit ledermedt.
- Nem fogtok elmenni, ez ránk is tartozik- kezdte Hidan.
- Egyébkent ki az a Yahiko?- kérdezte Deidara.
- Szerintem Painre értette, ez lenne a valódi neve- fűzte hozzá Itachi.

- Hallgass el Jashinista. - mondta hidegen Obito. Egész ijesztő hangja tudott lenni, amitől még Hidan is meglepődött.
Pain és Obito átmentek egy másik szobába.
- Magyarázatot várok, Yahiko.
- Mire fel, hogy a régi nevemen szólítasz? Fájdalmat akarsz okozni, he?
- Miért kellett ezt a jelenetet megrendezned?
- Neked meg miért kell eljátszanod ezt az ostoba szerepet?
- Ne merj állandóan kérdésekkel válaszolni!
- Figyelj, Obito, elegem van. Egy ártatlan lányt belekevert az ostoba barátnőd. Őt meg elkábítottátok. Arról nem volt szó, hogy nőket is bántunk.
- Mi történt veled? Rád se ismerek. Csak nem megkedvelted azt a lányt?
- Lehetséges, hogy megsajnáltam.
- Jó, szedd össze magad és gyere vissza!

Ezzel visszasétáltak.
- Szegény Pain-nek kis problémája volt, de most már mindegy. Viszont, ha már itt tartunk, akkor megmagyarázom. Tényleg igazat mondott, én vagyok a vezér. Ha már így alakult, ezentúl akkor nekem fogtok engedelmeskedni.

- Ne, most komoly? -nézett értetlenül Deidara.
- Na, ne baszakodj velem!-kezdett Hidan dühbe gurulni.
Kakuzu felállt és beszédre nyitotta a száját:
- Tudjátok mit, ha már ennyire őszinteségi rohamot kapott mindenki, akkor én is felszólalok. A kedvenc színem a rózsaszín és sose loptam el senki szerveit. Ez egy kamu volt.

Itt mindenki felhörrent.

- Én igazából egy Senju ügynök vagyok, megfigyelésre helyeztek ki-mondta Itachi.
- Oké, gyerekek, ez nekem már sok, agyfaszt kaptam- így Hidan.
- Még nincs vége - szólt neki Pain.
- Ez az ember itt Uchiha Obito. Ezt még te se szúrtad ki, nem Itachi? S azért kezdte el szervezgetni ezt, hogy bosszút álljon egy régebbi barátján, aki miatt meghalt a szerelme.
- Jól van, akkor, az előbb felszólaló egyén pedig nem más, mint Yuzu Yahiko. Ismerős a családnév nem? Nos, Yahiko teljesen normális éltet élt amíg apja meg nem halt. Aztán összebandázott két árvával. Újabb szép időszak köszöntött be életében addig míg Kedvesét, Konant, a drága barátja Nagato el nem szerette, ez annyira mélyen érintette őt, hogy inkább elhúzott otthonról.
- Tudod, Obito, ezért meg foglak ölni.- ezzel Yahiko ki is viharzott a szobából.
- Hé, gyerekek, ez így nekem sok volt-nézett körbe Kisame.
- Én még lemaradtam ott, hogy Itachi kém- fűzte hozzá Sasori.
- Azt még mindig nem árultátok el, hogy ki ez a lány-nézett fel Zetsu.

Obito nem méltatta válaszra, Yahiko után sietett.

- Most kurvára nem léphetsz le, érted?
- Szerinted érdekel? Szerinted még engedelmeskedek neked? Kapd be, Obito.
- Emlékeztetnélek, hogy nem én kezdtem.
- Sajnálom, hogy elmondtam a Rin-es dolgot. De most hagyj menni, jó?

Obito elengedte a csuklóját és így kilépett az ajtón. Sietett vissza a hotelbe Lenához. Obito pedig visszalépett a többiekhez és levette a maszkját.

- Valóban igaz, amit mondott. Viszont, ha ti ketten-itt Itachira és Kakuzura nézett- tényleg igazat mondtatok, akkor itt az idő arra, hogy komolyabban elbeszélgessünk.
Itachi, benned nagyot csalódtam, ezennel arra kell kérnelek, hogy távozz. Úgy érzem az egész Akatsuki elvesztette az értelmét. Yahiko rávilágított, hogy tényleg csak ostoba régi seb miatt csinálom ezt.
- Na idefigyelj, Tobi vagy Obito vagy akárki vagy, most hagyd ezt abba. Mi már egy család vagyunk, baszki- kezdte Hidan. - Ha feloszlatod az egészet, akkor hova menjünk? Mégis hogy fogom tovább játszani a kemény csávót és megfélemlíteni embereket egy kamu kultusszal? Nem akarok újra egyedül lenni.
- Mi a franc Hidan- nézett rá meglepedten Deidara.
- Kussolsz szőke, ez egy kibaszott fontos pillanat most.
- Hm. Erre se számítottam tőled Hidan. Át kell gondolni akkor a dolgokat. Harumot viszont nem engedhetjük el. Itachi te itt maradsz velem és kikérdezzük szépen. A többiek elmehetnek.
- Pf, most már parancsolgat is, a faszfej-csattant fel Hidan.
- Hm, menjünk Sasori- intett Deidara- s elindultak.
- Na nyugi Hidan, gyere szépen- húzta magával Kakuzu.
- Ne merészelj huzogatni vénember! Ugh, jól van megyek már!
- Akkor majd találkozunk Itachi nemde? -intett Kisame.
Zetsu még állt ott egy darabig.
- Rám nem tartasz igényt?
- Most nem, köszönöm.
- Akkor csá.
A szobában így csak Obito, Itachi és az ájult Harumo maradtak. Haru éppen kezdett ébredezni, ahogy a szer hatása múlt. Szép lassan magához tért és konstatálta, hogy megvan kötözve egy idegen szobában. Fölé pedig Obito és egy fekete hajú ember hajolt.
- Hát felébredtél- kezdte Itachi.
A lány ingnorálta őt és Obitohoz fordult.
- Mi a franc ez édes? Hogy képzelted egyáltalán és...
- Shh, csitt Haru, csitt. Igazán rosszkislány voltál. Miért bántottál egy lányt, mondd?
- Talán rád tartozik?
- Igen, mert az egyik tag, emiatt szépen elviharzott. Megmondtam neked, hogy bármikor közbejöhetnek dolgok.
- Hát semmit nem jelentek neked?
- Egykor még jelentettél, de mára már nem. Nem vagy hasznos többé.
Erre Haru szemében megjelent egy könnycsepp.
- Rohadj meg te szemét. Utállak!
- Helyes, pont ezt akartam elérni. Most pedig - itt eloldozta- elkísérlek innen és soha többet nem kutatsz utánam.
Ahogy a keze felszabadult Harumo megpróbálta megütni, de Obito sikerrel kivédte.
A lány zokogva elrohant.
- Menj utána kérlek Itachi.
- Rendben.

Itachi könnyűszerrel utolérte Harumot és kerülő utakon hazáig kísérte. A lány sokat átkozódott.

Pain, azaz Yahiko ezalatt visszatért a hotelbe. Elég zaklatott állapotban lépett be a szobába, bevágva maga mögött az ajtót. Lenát ez a hang felébresztette a félálomból és feltekintett. Yahikot látta, ahogy az ledobta a ruháit. Egészen elvörösödött a látványba. Először a kabát, majd az ing és nadrág, míg egy boxerben állt háttal. Majd megfordult és meglátta, hogy a lány ébren van.
- Ne haragudj, felébresztettelek?
- Áh,  nem nagy ügy tényleg- fordult el a lány a másik oldalára.
Így Yahiko a túloldalra ment és az ágy szélére ült.
- Miért nem nézel rám, hm? - kérdezte kicsit indulatosabban, mint akarta.
- Ühm, izé, kissé alul vagy öltözve.

Yahiko végigtekintett magán.
- Ó, értem.
Befeküdt Lena mellé direkt kicsit messzebb, hogy véletlenül se érjen hozzá. Érezte, hogy az már sok lenne a lánynak.

- Ez az én hotelszobám, drága, ha zavar, akkor menj el.
- Mi van? Most komolyan?!
- Na ne húzd fel ennyire magad.
Közelebb férkőzött hozzá.
- Tudom, hogy nincs ellenedre.
Végigsimított a lány hátán. Majd közelebb hajolt és belecsókolt a nyakába. Érezte, hogy megfeszülnek a lány izmai, mintha egy elfojtott sóhajt is elkapott volna. Elégedetten átfordult a másik oldalára.
- Jó éjt, Lena.
- Jó éjszakát!
Lena átfordult a másik oldalára, hogy Pain hátát lássa. Teljesen össze volt zavarodva. Úgy érezte, közelebb akar hozzá lenni. Nem akart hirtelen cselekedni, de negyed óra után nem bírta. Mégis egy ágyban fekszik vele. Hiába forgolódott nem jött szemére álom. Figyelt és halk ütemes légzést hallott. Nagyon remélte, hogy a fiú már elaludt. Közelebb húzodott hozzá és átölelte hátulról. Nem érzett mozgást és már már megnyugott volna, hogy akkor sose derül ez ki, amikor hirtelen a fiú átfordult és belebámult a szemébe.
Lena teljesen zavarba jött, el akarta venni a kezét, de Pain nem engedte, inkább lágy csókot hintett rá. Majd újra a szemébe nézett.
- Mit szeretnél, drága?
- Én izé, semmit.
- Biztosan?
Magához húzta a lányt. Érezték egymás szapora szívverését. Pár pillanatig így maradtak, majd kicsit eltolta magától a lányt és újra mélyen a szemébe nézett, aztán lejjeb tévedt a tekintete, a lány telt ajkára. Megkívánta, szerette volna ízlelni, de engedélyre várt. Lena bólintott egyet, értve a célzást. Egy csókot lehelt így rá.
Olyan puha ajkai voltak. Nem is emlékezett rá, mikor érzett ilyet utoljára. Majd a szájába is bebocsátást kért, ahogy karjával a lány hátát átkarolta, s gyengéden simogatta. Nyelveik először lassú, nyugodt, majd egyre gyorsabb és hevesebb táncba kezdtek. A lány szakította meg a csókot, mire Pain kicsit csalódottan nézett rá.
- Jó éjt, édes. -mondta Lena és átfordult a másik oldalára. Az igazság az volt, hogy nagyon élvezte a dolgot, érezte testének jelzéseit is, amit Pain váltott ki belőle. Viszont nem akarta magát könnyen adni, gyorsnak tűnt a tempó.
Pain alig tudta lenyugtatni magát, mert teljesen izgalomba jött a lánytól. Viszont sejtette, hogy amaz is így van, csak lassítani akar. Elég jó érzéke volt az ilyen dolgokhoz. A név, ahogy szólította felkorbácsolt benne valamit. Legszívesebben sose engedte volna el a lányt, amíg az nevét nem kiáltja az édes mámorában. De visszafogta magát és annyit mondott
- Szép álmokat, szépségem.
Próbálta a legérzékibb hangtónusát elővenni. Egyébkent hatásos is volt, mert Lena szinte beleborzongott.