Vagy két órán át kitombolta magát a zenére. A végén már úgy volt vele, hogy nem érdekli, egyszerűen nem. Abban az esetben, ha újra egymásra is találnak, hát találjanak. Bánja ő mit csinálnak. Nem kéne haragudnia, azzal csak magának árt. Így próbálta elengedni ezeket a negatív érzéseket. Végül is nehéz parancsolni a szenvedélynek, vagy szerelemnek, ki tudja mi volt, vagy lesz köztük. Bár önuralommal minden lehetséges, de hát mindegy. Talán annak idején azért lett vége az egésznek közte és Konan között, mert nem működött az egész. Mert ő se tett bele már mindent. Mással volt elfoglalva, aztán nyilván érzelmi támogatást kereshetett egy más férfi karjában, aki történetesen a legjobb barátja volt. De hát megesik az ilyen nem? Mégis milyen nehéz ezt elengedni.
Rájött, Konan viselkedése taszítja. Legalábbis amire emlékezett. Lehet, hogy tudat alatt mindig is így érzett? Csak elnyomta volna magában ezt, mert akkoriban annyira vonzotta, szinte rajongott érte? De mégis mit látott benne? Vajon mit?
Lehet, hogy mégis el kéne mennie meglátogatni, talán ezzel pontot tehetne az egész dolog végére.

Egy kései reggeli elfogyasztása után elindult. Minek hívja fel? Ráér majd helyben közölni. Lehet ez bunkóság, de nem volt kedve vele beszélni.
Tehát elindult, olyan gyorsan odaért, pedig gyalog ment. Útközben végig jártak a gondolatai és alig figyelt az útra.
Benézett és az ivó természetesen zárva volt. Becsengetett lent a bejárat melletti csengőn. Semmi válasz.
Vajon a kórházban maradt volna? Igen valószínűleg.
Akkor hát mégis fel kellene hívnia.
Erre miért nem gondolt előbb?
Teljesen ködös volt a feje.

Kikereste hát Nagato számát és várt, ez is persze kicsengett és nem válaszolt rá.
- Most komolyan? Amikor nagy nehezen ráveszem magam és ez van - motyogott magában Pain.

Elkezdett az úton előre sétálni és újra nyomta a hívás gombot. Végre felvette.

- Szia. Mégis meggondoltad magad?
- Igen. Azt akartam kérdezni, hogy hol vagytok. Sikerült idejönnöm hozzád, hogy aztán eszembe jusson, hogy rossz helyen vagyok.
- Hát akkor megnehezítetted a magad dolgát. Az Uchiha kórházban vagyunk.
- Valóban? Nem is az van ehhez a legközelebb.
- Igen, de ott ismerek embereket.
- Értem. Hát akkor odamennék.
- Rendben. Gondolom tudod merre találod.
- Igen, el tudok igazodni, köszi.

Obitonak hála többször járt már arra.

Mivel meglehetősen messze volt, hogy gyalog menjen így leintett egy taxit. Beülve megadta a címet, majd elhelyezkedett a hátsó ülésen.

Kicsit több, mint húsz percen belül oda is értek. Kifizette a taxist, akinek kifejezetten hálás volt, mert semmilyen kommukációt nem kísérelt meg vele lefolytatni.
Majd elindult az épület felé.
A recepció felé haladt, amikor felfedezte, hogy Nagato lent vár rá.

Hát itt vagy. Örülök, hogy meggondoltad magad!- köszöntötte Pain-t.
- Azt hiszem én is, Nagato.
Azzal megindultak felfele.
- Miért nem lifttel megyünk?-kérdezte Nagato.
- Körülbelül 1 órája elromlott
- Mindegyik? Több is van nem?
- Nem tudom, de igen, egyik se megy.
Úgy látszik ismerős vagy erre, hogy tudod ezeket.
- Jártam itt korábban, valóban.

Kis ideig kínos csönd ereszkedett rájuk, amíg tovább rótták a lépcsőfokokat.
Egészen az ötödikig mentek.
Ott a folyósó végén található szobához indultak.

- Felébredt már?
- Azt hiszem még nem. Néha motyogott valamit, mintha álmában beszélne.

Belépve Yahiko is megpillantotta a nőt. Ott feküdt egy kis ágyon.
Elég minimalista a szoba egy magánkórházhoz képest. Talán az Uchihák pénzügyi gondokkal küszködnek? - elmélkedett magában Pain.

Konan tényleg szinte árnyéka se volt önmagának. Akit régen ismert, akit szeretett...
Így, hogy ennyire megtört, csak szánalmat érzett iránta. Hirtelen tényleg könnyebb volt nem haragudni. Vajon mi mindenen mehetett keresztül?
Ahogy az arcát nézte hirtelen felpattant Konan szeme. Kissé ijesztő látványt nyújtott, így kidülledt szemekkel.
- Nem akarok több kísérletet kérlek!-kiáltott.
Nagatoval egymásra néztek. Valószínűleg azt se tudja, hol van. Nagato közelebb lépett hozzá.

- Nincs semmi baj, Konan. Én vagyok csak itt, meg Yahiko.
A nő pár másodpercig bámult rá, majd mintha hirtelen felfogta volna a szavak értelmét sóhajtott.

- Igen, tényleg, már nem ott vagyok....
Majd Yahikora tévedt a tekintete.
- Te? - nézett rá elképedve.
- Igen, én.
- Azt hittem sose akarsz többet látni.
- Nos, én is azt hittem, de mégis itt vagyok. Ideje megbocsátanom neked, nektek- itt Nagatora nézett.
Nekem se jó, ha ennyi ideig őrlöm magamban ezt. Ti életetek, azt csináltok, amit akartok, nekem ebbe nincs beleszólásom.
- Most mire gondolsz?- nézett rá kérdőn Konan.
- Rád és Nagatora. Ha esetleg a jövőben újra úgy gondolnátok, hogy...
Itt Nagato közbe szólt :
- Ne beszéljünk most erről, nem látod épp hogy csak felépülőben van?
- Rendben, én csak úgy éreztem, el kell ezt mondanom. De ráérhet később is.
- Várj, azt hiszem értem. Nagyon köszönöm, Yahiko. Talán egyszer újra barátok lehetünk, így hárman.
- Majd elválik- felelte kurtán Yahiko.
Akkor én lassan megyek is.
- Csak ezért jöttél el idáig?
- Igen, láttam, hogy javulgatsz, és hogy jó kezekben vagy. Nagato biztosan melletted marad amíg itt leszel.
- Azért remélem ez nem egy újabb soha-viszont-nem látásra búcsú?
- Nem, nem az. Majd egyszer talán mesélsz is arról, hogy mi minden történt veled, de most még jobb, ha pihensz.
- Köszönöm. Azt hiszem, megváltoztál.- nézett rá Nagato elismerően.
- Lehetséges. Sziasztok! Jobbulást Konan!

Azzal ki is sietett a szobából, meg a kórházból is. Most, hogy így kezdte újraértékelni magában a dolgokat, tudta hogy minden áron meg kell találnia Lena-t. Nem fogja hagyni, hogy bajban legyen vagy egy másik férfi karjába sodródjon, csak azért mert ő elutasítóan viselkedett vele. Szüksége volt rá. Nem akarta, hogy ugyanúgy járjon vele, mint Konannal, bár ő teljesen más, azt tudta. Attól tartott, hogy már lejáratta magát előtte. Azért meg kell próbálnia.
Amint hazaért, felhívta. Semmi válasz.
A fenébe már! Miért nem reagál semmit?Ennyire haragudna?

Lena az éppen ebédelt amikor látta, hogy újra keresik, ahogy ránézett és látta, hogy ki, eldöntötte, hogy nem veszi fel. Próbálkozzon csak. Azért kinyomni mégse akarta, szóval hagyta, hogy csak abbahagyja. Így békében elfogyaszhatta az ebédjét. Hinatáéknál volt. Nagy elkeseredettségében felhívta, hogy nincs hová mennie, és így ő befogadta egy kis időre. Áldott egy lélek az a lány. Éppen elutaztak Narutoval, így két hétre meghúzhatta itt magát. Azt, hogy utána mi lesz, még nem tudta. Éppen bepakolta a használt tányért a mosogatógépbe, amikor újra hallotta a csengőhangját.

Le kellett volna némítanom! Miért állítottam most hangosra amikor máskor soha.

Felkapta a telefont és megnyomta a fogadás gombot.
- Szia. Mégis mit akarsz tőlem hogy nem tudsz leállni a hivogatással?
- Neked is szia, Lena. Úgy tűnik, kicsit ideges vagy. De legalább végre válaszoltál, így valószínűleg nincs baj.
- Miért lenne baj? Egyáltalán mit érdekel téged?
- Egyszerre csak egy kérdésre válaszolok. Tudni akartam, hogy hogy vagy.
- Hát, most már tudod. Megvagyok, nagyon is jól. Sőt képzeld még tető is van a fejem felett. Bár megint segítséget kellett kérnem, de nem baj.
- Szóval, ahogy kiveszem nem akarsz beszélgetni most.
- Nem, valóban nem. Különösen veled nem. Az életem egy kudarc. Ennyi. Nincs szükségem játékokra vagy játszmákra. Nincs nekem ehhez erőm.
- Ha bármire szükséged lenne, akkor keress nyugodtan.
- Persze, hogy aztán elküldj.
- Lena, én sajnálom, de...
- Elfogadom, de most leteszem. Majd lehet kereslek. Szia.
- Szia.

Lena amint kinyomta a hívást, úgy érezte, hogy hibázott. Talán kicsit túlreagálta az egészet. Mégiscsak már múltkor is bocsánatot kért. Lehet, hogy csak kivetítette rá a saját frusztrációját? Ezért lett volna annyira indulatos? Nem kéne rá ennyire haragudnia. Végül is, rendes tőle, hogy érdeklődött. Most mit csináljon? Hívja vissza? Áh, nem. Az túl elkeseredettnek tűnne. Inkább átdobott neki egy gyors bocsánatkérő üzenetet.
Amire szinte azonnal jött is a válasz.

"Nem haragszom, ha tényleg bármi van, akkor keress."

De várjunk csak. Korábban biztos nem ajánlotta volna ezt fel. Történhetett valami, ami eszébe jutatta őt és ezért kereste? Vajon mi lehetett az oka?- tanakodott magában.
Arra jutott, hogy majd ha összeszedte a gondolatait és megfelelő lelkiállapotban lesz, akkor majd rákérdez. Ösztönösen érezte, hogy történt meghatározó Pain életében.

Lena az ideiglenes szobájában feküdt. Nagyon kényelmes és meghitt helység volt. A falak meleg narancsságra színben pompáztak. Jobbra egy kényelmes ágy foglalt helyet, amin éppen hanyatt feküdt. A berendezés elég minimalista volt, lévén, hogy vendégszobának tartották fent. Egy éjjeli szekrény, egy kisebb puff foglalt még helyet a másik sarokban. A tetőtéri ablakon a napfény sugarai halványan beszűrödtek. Apró volt valóban, de Lenának nagyon tetszett. Egészen otthon érezte magát. Bár eléggé zavarta, hogy megint másra kell támaszkodnia, ezért felajánlotta Hinatának, hogy ha talál munkát, akkor utólag kifizet mindent. Most is fizetett volna, ha lett volna miből. De az a kevés, ami megmaradt, az csak ennivalóra lett volna jó. De amilyen hihetetlen szerencséje van Hinatáék hagytak ott ételt, ami elég egy ideig. Tényleg nem győzött nekik hálálkodni. Ideje lenne végre saját magára támaszkodva érvényesülnie. Nincs több kifogás. Az életben nem számít, hogy mennyi fájdalmat ért át az ember. Az számít, hogy mit mutat magáról.
Így, hogy jusson is valamire egy állásportálon böngészett.
Görgetett az ajánlatok között. Egyik se tűnt a legjobbnak, de a szükség nagy úr- mint mondani szokták. Szóval az elmúlt napokban összetákolt önéletrajzával most jelentkezett pár előzetesen jónak tűnő pozícióra. Nem tudta kiverni viszont a fejéből Paint.
Ekkor szakította félbe elmélkedésből kopogás hangja.
- Itt hagytatok valamit? - kérdezte. Háttal volt az ajtónak, így nem látta, hogy ki jött be.
Amikor megszólalt a tulajdonos hangja, megrémült.

- Szia Lena. Beszédem van veled.

Lena feltornászta magát ülő helyzetbe és a bejárat felé fordult. Meglátta a fekete rövid hajjal keretezett arcot, ami egyik felén tiszta sebhely volt. Obito?

- Obito mégis mit keresel itt? És várj hogyan jutottál be? Ugye nem akarsz elrabolni?
- Szerinted akinek ez a terve, az vajon kopog?
A lány megrázta a fejét.
- Na ugye. Nos, azért jöttem, mert túl sokat tudsz.
- Ezt már megbeszéltük. Nem mondok senkinek semmit. Olyan mintha ott se lettem volna.
- Egyetlen egy gond van. Harumo azóta annyira begőzölt, hogy szerintem veszélyben vagy.
- Most komolyan mégis mit akar tőlem?
- Szerintem kicsit megőrült.
- Nem lehet, hogy ennek az az oka, hogy te dobtad? S ezért engem hibáztat?
- Teljesen félreértette a dolgokat. Nekem csak egy informátor volt.
- Azért ez elég kegyetlen így kimodva.
- Nos, igen, lehet az. De nem érdekel.
- Visszatérve, amit említettél, mégis miben nyilvánul meg az,hogy veszélyes?
- Úgy értesített a forrásom, hogy tegnap megvert fényes nappal nyílt utcán egy nőt. Aztán elmenekült.
- Gondolod, hogy összetévesztett vele?
- Lehetséges. De mindenesetre veszélyes.
Nem túl biztonságos egyedül lenned.
- És akkor mit ajánlasz?
- Gyere velem. Dolgozz a szervezetnek.
- Áljunk csak meg, te be akarsz szervezni?
- Nem igazán van más mód, hogy meg tudjalak védeni.
- Mi van, ha én is meg tudom magam védeni?
- Hát, abban nem vagyok annyira biztos.
Elég óvatlan vagy. Ezzel egy szempillantás alatt a háta mögé került és a kezét a nyaka köré fonta. Ha egy kicsit jobban megszorítja, akkor nem kapott volna levegőt.
- Látod? Nem vagy felkészülve.
- Eressz!- Próbált szabadulni Lena.
Mire Obito engedett a szorításon.
- Szerintem van más lehetőségem is, mint veled menni.
- Mégis mi?
- Beszélek Pain-nel.
- Honnan tudod, hogy nem egyezett ebbe bele?
- Mondta volna...
Felhívta. Nem válaszolt.
- Nem veszi fel.
- Akkor jössz?
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet.
- Inkább akarod, hogy itt találjon?
- Honnan tudná, hogy itt vagyok. Csak nem összejátszotok?
- Egyáltalán te honnan tudtad, hogy itt találsz? Ugye nem bántottátok Hinatáékat?
- Hm. Okos lány. - ezzel Hidan sétált be az ajtón. Kezdett kucsit szűkös lenni a szoba.
- Mondtam, hogy ezzel nem fogod tudni meggyőzni.
- Mégis mi a franc? Mit keresel itt te is?
- Kellett a pénz. Áh, mekkora közhelyeket durrogtatok, baszki. - itt lesimított egy kiszabadult hajtincset a fején.
- Gyere velünk, mert különben tényleg kuvára bajod lesz. Egy vagyont fizettek azért, hogy elvigyünk. - folytatta.
- Mégis hova?
- Orochimaruhoz.
- Ti összedolgoztok? Ez most csak egy rohadt vicc?
- Nem, baszottul nem viccelek. Jashinra mondom. Na nyomás.
- Na-Na Hidan, csak finoman. Ha nem törsz így be, talán meggyőztem volna. - förmedt rá Obito.
Azzal Lena elindult kifelé a két férfi kísértében. Közben magában fohászkodott, hogy valaki a segítsére siessen. Valaki, mondjuk leginkább Pain.