A szoba mindig sötét volt és általában nem sokat volt tudatánál. Most viszont azon ritka alkalmak egyike volt, amikor igen. Nagy nehezen felnyitotta a szemét és megpróbált felülni. Ez még nehezebben ment, mert nagyon gyenge volt. Nem tudta, mikor evett utoljára rendesen. Kék haja kócosan meredezett össze-vissza. Szokatlanul el volt húzva a függöny, sőt még az ablak is nyitva volt. Nem értette, ez hogyan lehetséges. Ilyen szinte hónapok óta nem történt. Mondjuk azt se tudta, mikor volt utoljára ébren tudatánál. A kísérletek alatt általában kába volt és aztán, ha néha tudatánál is volt, szinte semmire se emlékezett később. Most halványan pislákolt benne a remény. Hátha végre elszökhet? Bár az képtelenség lenne, hogy őrizetlenül hagyják, nem?
Mi történhetett Orochimaruval? Nem lehet ennyire óvatlan. Talán ez egy csapda?
Mindenesetre úgy gondolta, hogy ha nem próbál meg elszökni, akkor talán sose adódik erre újabb alkalma. Így vállalva a kockázatot eldöntötte, hogy még pedig ő innen, ha törik, ha szakad el fog menni. A felülésnél még nehezebb művelet volt a felállás, de sikerült. Remegtek ugyan a lábai, alig tartották meg a reszketeg testét, de hajtotta az elhatározása. Eltámolygott az ablakig és kinézett. Nem volt túl magasan, de ebben az állapotban, minden megterhelőnek tűnt. Észrevett egy ereszt. Vajon képes azon leereszkedni? Meg kell próbálnia, ha rosszul is ér földet, akkor is legalább szabad lesz. Minden erejét összeszedve átrakta a lábát az ablakpárkányon, nagy nehezen az ereszt is megfogta az egyik kezével, majd elrugaszkodott és a testével arra támaszkodva próbált ereszkedni. De úgy érezte, a keze nem bírja tovább tartani, így a végén már a földtől egy méternyire ugrott. Szerencsére jól ért földet.
Körülnézett: az utca teljesen néptelen volt. Nyoma se volt se fogvatartónak, se segítőnek. Viszont nem bizhatta el magát, hisz sose lehet tudni.
El kellett indulnia valamerre. De hova mehetne? Mióta is nem járt kint? Több mint egy éve. Se pénz, se telefon nem volt nála. Valószínűleg elég ijesztően is nézhetett ki a kócos hajával, beesett arcával, hatalmas karikákkal a szeme alatt és a szinte holtsápadt bőrével. A ruha, ami rajta volt inkább emlékeztettett egy orvosi köpenyre.
Talán elmehetne egy kórházba? De nem, az nem jó, megtalálná ott. Mindenhova elér a keze... És ha? Nem, azt nem lehet, hozzá nem fordulhat. Fejből tudta Yahiko számát, mármint a régit, ha nem cserélte le. Ha lenne bárki idegen a közelben, aki kölcsönadná a telefonját. Nem akart ennyire megalázkodni. Lehet, végig se hallgatná. És amúgy se látott egy embert se. Nagato, ő pedig... Úgy érezte, hozzá inkább fordulhatna, de valamiért az ő számát sose jegyezte meg. Viszont, ha még mindig ott dolgozik, ahol régen, akkor miért is ne állíthatna be. Abban az esetben, ha van ereje egypáltalán elmenni. Merre is van? Úgy érzésre elindult előre. A térről haladt a szemben lévő utcán tovább, majd pár perc gyaloglás után egy szélesebb útra lyukadt ki. Onnan még tovább ment a zaj iranyába. A főútra jutott. Érezte, teste az összeomlás szélén van, hogy nem bírja már tovább, de próbálta kimeríteni a rejtett tartalékait. Mennie kellett. Most már igazán nem adhatta fel.
Minden rendben lesz- Ezt hajtogatta folyamatosan magában.
Már megszabadultam. Innen már minden rendben lesz.
Az a néhány ember, akik mellett elment a járdán, megbámulta, de nem állt meg megkérdezni, hogy mi van vele. Lehet, hogy drogosnak nézték, de ez se zavarta különösebben. Vagy negyed órája mehetett a főúton, amikor meglátta az ismerős épületet. Megkapaszkodott a kilincsben és próbált kopogtatni. De hirtelen úgy érezte nem mozdul a keze és  lábai se bírták tovább tartani.
Ez nem lehet igaz, csak még egy kicsit.
De nem ment. Lassan elsötétült előtte a világ.

Nagato éppen felébredett. Ránézve az órára látta, hogy milyen korán van még, hét óra. Miért ébredt fel ilyenkor? Általában nyolcnál hamarabb sose kelt fel, főleg nem munka után. Furcsa álma volt, de nem tudta felidézni, mintha valaki szólította volna, egy női hang. Kinézett a ivó felett lévő lakásának erkélyéről, ami az utcára nyílt. Szép idő volt, kellemesen sütött már a nap, de még nem annyira erősen, mint majd pár óra múlva fog. Tekintete az utcára szegeződött, szemben alig pár ember sétált. Elvétve pár autót látott még, hétvége lévén nem sokan siettek munkába. Aztán viszont lejjebb felfedezett egy foltot, így lenézett a közvetlen alatta lévő járdára. Feküdt ott valaki. Az a hajszín? Nem lehet. Vagy mégis? Sietősen felkapott egy köpenyt, majd lerohant és kinyitotta az ajtót. Próbálta felemelni a testet, nem volt annyira nehéz. Eléggé tagbaszakadt volt. Az arcára vetült a tekintete, nagyon beesett és meggyötört volt, de volt ő az, Konan!

Amikor elváltak útjaik nem volt éppen boldog a búcsúzás, de most kifejezetten örült, hogy újra látja. Fogalma se volt, hogy él-e még egyáltalán, amíg Lena nem említette a dolgot tegnap. Nem hitte, hogy ilyen hamar meg fogja találni, sőt azt végképp nem, hogy a nő a küszöbén fog heverni.
Bevitte a kocsmába és leültette egy székre. Hozott vizet amivel lefröcskölte az arcát, semmi nem történt. Szerencsére érezte a pulzusát. Tárcsázta a kórház számát. Szerencsére volt egy ismerőse, így hamar kijöttek és bevitték Konant, viszont mellette maradt végig. Bárhonnan szökött is meg, vélhetően Orochimaru kezei közül, nem hagyhatta hogy újra baja essen. Amíg az orvos vizsgálta a Konant ő kint várt a folyosón. Kicsit nyugtalan volt, ezért nem ült le, hanem körbe-körbe járkált. Azon gondolkozott, hogy értesítse-e Pain-t. Reggel nyolc óra fele járt már az idő. Ha felveszi a telefont, akkor biztos ébren van, ha meg nem, akkor csak lenémította. Így hát tett egy próbát, a vonal kicsengett és semmi, nem vette fel. Akkor biztosan alszik.

A vizsgálóból éppen kijött az orvos.

- Ön a hozzátartozója?
- Igen, én vagyok.
- A kisasszony rendben van, valószínűleg a kimerültségtől elájult. Hamarosan felébredhet, viszont nagyon el lehet gyengülve a szervezete. Lehetséges, hogy bent kell tartani mára. Aztán hazaviheti.
- Köszönöm, uram. Bemehetek hozzá?
- Természetesen.
Ezzel az orvos elsétált, Nagato pedig bement és leült Konan melletti székre. Körbenézett. Kicsi fehérre festett szobában volt elhelyezve, mellette egy ágy, amin nem feküdt senki, valamint minimális felszerelés kis éjjeli szekrénnyel.
Visszatévedt a tekintete Konanra, az arca mintha békésebbnek tűnt volt. Egy pillanatra mintha mosolyra húzott volna a szája. Lehet valami szépet álmodik?
- Most már biztonságban vagy, vigyázok rád.-suttogta neki a férfi megsimítva az arcát.

Ezalatt Pain felriadt a rémálmából. A sötétség mintha elnyelte volna. Egyedül feküdt az ágyán, ami most elég nagynak tűnt. Felült és kibotorkált, hogy lemossa az arcát. Ahogy a tükörbe nézett egy kissé elgyötört arc nézett vissza rá. Őrület, hogy egy nyomorult álom ilyen hatással van rá. Régen nem jött elő ez, de biztos volt benne, hogy visszatérő motívum lehet, mert déjà vu érzése volt az álom közben. A hideg víz megtette józanító hatását és megszabadult az álom keltette kellemetlen érzésektől. Felpillantott a fali órájára: tíz perccel múlt nyolc óra. Akkor még simán alhat. Ma úgyse nagyon volt kedve semmihez. Visszafeküdt hát az ágyára, lehunyta a szemét, de persze aludni már nem bírt. Valami nagyon nyugtalanította. Mi lehet vajon most Lenával? Nem úgy kellett volna elválniuk, ahogy történt. Nem akarta megbántani. Kicsit hiányzott is neki, mint társaság. Vele úgy érezte, megbeszélhette volna az álmát úgy, hogy nem ítéli el. Hátha kereste? Felnyitotta hát a szemét és az éjjeli szekrényen a telefonja után kutatott, de nem találta. Hova a fenébe rakhatta? Talán a kabátzsebében maradt?
Áh, akkor fel kell kelnie. Kelletlenül felült hát, majd két lábra tornázta magát. Az előszobában meg is találta a kabátja zsebében a keresett tárgyat. Látta, hogy van egy nem fogadott hívása Nagatotól.
Vajon mit akarhatott olyan korán? Talán történt valami. Nem volt kedve beszélni vele, eldöntötte, hogy majd felhívja később. Előbb Lena számát kereste ki. Tudta, hogy lehet még alszik így reggel kilenc előtt, de gondolta hátha szerencséje lesz. De hát nem volt. Írt neki ezért egy smst: Kérlek hívj majd vissza, ha ráérsz. Köszi.

Ideges volt, tudni akarta volna, hogy a nő biztonságban van-e. Elég sok mindent történt, így nem tudhatta, hátha történt megint vele valami. Ennyire számítana neki Lena? Aggódik érte, igen. Törődik vele, igen. Kötődni? Kötődik. Kicsit megijesztette ez a felismerés. Hát tényleg tudatalatt el akarta taszítani magától, mert fél? Lehetséges. Nagyon remélte, hogy nem haragszik túl sokáig és majd keresi. Egyszerűen tudnia kellett mi van vele. Körbe-körbe járkált a szobájában. Nem tudott megnyugodni.
Eszébe jutott a nem fogadott hívása, talán mégiscsak illene mostanában visszahívnia Nagatót. Nagy nehezen rá is vette magát. Kisvártatva fel is vették a vonal túloldalán.
- Szia Yahiko!
- Szia, miért kerestél?
- Megtaláltam Konant. Azaz, hogy inkább ő talált meg.
- Hogy mi? - kérdezte meglepetten.
- Igen, jól hallottad.

Pain teljesen megdöbbent. Nem gondolta, hogy újra hallani fog Konanról. Kellemesebb is volt nem is gondolni rá, hogy mi lehet vele. Hisz, nem az ő dolga, hogy mit csinál vagy mit nem. Most se azt érezte, hogy örül, inkább csak megkönnyebbült, hogy kiszabadult.
- Azért hívtál, hogy ezt elújságold? Írhattál is volna.
- Kórházban van. Nyugi, nincs nagy baja az orvos szerint. De nagyon gyenge volt, így összeesett, úgy találtam rá.
- Értem.
- Lenne kedved esetleg meglátogatni?
- Nem vagyok biztos benne, hogy újra akarom látni, de majd talán.
- Még mindig haragszol rá? De mégis miért?
- Rád is haragszom, Nagato, nagyon jól tudod miért. Ezt nehéz megbocsátani.
- Yahiko, figyelj... Én tudom, hogy nem volt szép dolog, de vége.
- Persze, nyilván most nem fogtok újra összejönni, amihez az áldásom kéritek majd?
- Ne legyél ennyire gyerekes!
- Ne nevezz légyszíves gyerekesnek. Ha nincs más mondanivalód, én letenném.
- Nem akartalak bántani, de jó lenne, ha túllépnél a sérelmeiden.
- Köszönöm szépen a jó tanácsodat Nagato.- mondta hidegen Pain. Azzal egy köszönéssel letette.

Miért most kell ennek történnie?
Teljesen összezavarodott. De legalább már nem érdekli annyira. Nagato tévedett, túl tette magát rajta, csak az árulásuk fáj. De majd talán egyszer azon is túllendül. Időre volt szüksége. Úgy érezte, most nem akar gondolni semmire. Ezért azt tette, amit általában szokott, ha el akarja nyomni a szűnni nem akaró gondolatait, zenét kapcsolt. Ahogy a hangszóróból feltűntek a gitár ritmus első dallamai már szinte más világban járt. Teljesen rá tudott hangoldóni a zenére.