Zaj hallatszott, mint kiderült az ajtó nyílt ki, ami egy ember érkezésére utalt. Amint a fény halványan rávetült alakjára, felfedte kilétét. Pain volt az, aki elküldte Lenát, s most mégis utána jött. Elég megviseltnek tűnt. Haja össze-vissza meredezett, a máskor rendezett ingje, most gyűrötten takarta felsőtestét. Szemét karikák árnyékolták. A kinézetén felül láthatóan még dühösnek is tűnt. Szemöldökét enyhén felhúzva homlokát ráncolta, majd egy nagy levegővétel után próbálva rendbe szedni magát, az arca is kisimult. Szótlanul bólintott a tagok felé. Majd megakadt a szeme Lenán. Kutatóan a tekintetébe mélyedt és szóra nyitotta ajkát:
- Gyere. Menjünk el innen... most!
Lenát meglepte a felszólalása, éppen szabadulni akart volna Pain vizslató tekintetétől, de így muszáj volt továbbra is felé néznie. Nem tetszett neki ez a stílus, főként mintha utasítaná valamire, amit nem is akar.
- Semmi köszönés vagy ilyesmi?
- Erre most nincs időnk. Légyszíves!-
Nézett Lenára esdeklően, mire a lány már-már kezdte megsajnálni a korábbi események ellenére. Így úgy döntött mégis csak elmegy vele, bárhova is legyen az. Amúgy is esetleg tisztázhatnák a múltkori történéseket. Pain megindult, Lena szótlanul követte. Az ajtóban még hátranézett a férfi, s többiekhez intézte a kusza mondatát:
- Azért kösz, hogy vigyáztatok rá.
Ezennel kinyitotta az ajtót és kiléptek rajta. A tagok meredten bámultak a hűlt helyük után.
Az utcára jutva megnyugodva konstatálták, hogy Lena apjának már nyoma sincs.
Pain odanyújtotta a kezét, mire Lena kelletlenül, de megfogta azt, úgy gyalogoltak tovább. A nőt kezeik érintkezése miatt bizsergő érzés töltötte el. Nem merte és már nem is akart kiszakadni ebből a kellemesen enyhe szorításból. Olyan hatással volt rá ez a kontaktus, hogy napok óta nem érezte magát ennyire biztonságban. Szinte már megköszönte a férfinak, hogy utánajött, amikor is eszébe jutott, hogy tulajdonképpen a férfi dobta ki őt. Így inkább hallgatott és hirtelen elhatározásra a kezét is kitépte annak szorításából. Erre Pain megállt.
- Most mégis mi bajod van?
- Tudok egyedül is menni, köszönöm. Emlékeim szerint amúgyse látsz szívesen. Nem is értem miért jöttél most utánam.
Szembefordulva nézett rá értetlenül és morcosan, kezét összefonva a mellkasa előtt.
- Nem egyértelmű?
- Képzeld nem! Neked valószínűleg nem jelent semmit, de...
Itt a férfi szavába vágott:
- Lena, ne mondj ilyet... Egyébként is, nem úgy értettem, hogy menj el végleg. De ezt majd megbeszéljük később. Most gyere, óvatosnak kell lennünk.

Lena még továbbra is morcosan tudomásul vette, hogy ezzel a beszélgetéssel még határozatlan ideig várnia kell. Feszültségének oldására ökölbe szorította a kezét, majd  lassan kiengedte. Bár ez a mozdulatsor csak némileg nyugtatta meg. Így már inkább bizonyos távolságot tartva követte a férfit. Elsétáltak az utcán túl a part mellé, ahol egy fekete kocsihoz értek, melyet Pain ki is nyitott. Lena minél távolabb akart lenni tőle, egyszerűen nem álhatta, hogy pont vele kell bárhova is mennie, ezért hátul foglalt helyet. Bár mélyen belül tudta, hogy vonzódik hozzá, hisz az érintése is úgy hatott rá, de ezt a gondolatot inkább elhessegette, csak összezavarodott miatta, s nem akart még feszültebb lenni.

- Már mellém se óhajtasz ülni?- nézett rá szinte sértődötten a férfi.
- Ne menjünk ebbe bele, kérlek. Most kell egy kis tér, hogy magamban gondolkoljak, azt hiszem.
- Ugye tudod, hogy ez pocsék indok?
- Te is valami ilyesmit mondtál emlékeim szerint.
- Ügyes válasz, bár én kicsit máshogy emlékszem.

Ezzel megkeményedett az arca és és újfent bemélyültek az enyhe ráncok, nyúzott hatást keltve. A fennmaradó húsz percben végig kínos csönd állt a levegőben. Már a nő kezdett volna ráunni, amikor egy számára ismeretlen helyhez értek, Pain lelassított és leparkolt. Így végül mégse szólalt meg. Ellenben Pain igen:
- Itt vagyunk, ha kifáradnál...
- Oké, persze. -Vetette oda kurta válaszát és kikászálódott a járműből. Pain bezárta a kocsit és elindult egyenesen előre az utcán, Lena tétován megállt.
- Merre megyünk?
- Amerre csak szeretnél, kedves Lena.- válaszolta kurtán és ingerülten a férfi.
- Micsoda?!
- Figyelj, halálra aggódtam magam, amikor megtudtam, mi történt, de te láthatóan távol akarsz tőlem maradni. Mondjuk én a helyedben követném magam.
- Most komolyan neked áll feljebb?
- Nem tudsz semmit.
- Te talán igen?
- Nem megyek bele ebbe a végeláthatatlan vitába.
- Milyen fölényes valaki. Tudod mit, miért nem hagytál akkor ott Kakuzuékkal?
- A szervkereskedővel mi?
- Miért, talán jobb, hogy a nyílt utcán veszekedünk?
- Jó, gyere, de kérlek szépen hagyd abba ezt. Meg se hallottad, hogy miért vagyok ideges.
- De, hogy aggódtál. Viszont te küldtél el és...
Itt közbevágott Pain:
-  Nem fogalmaznék úgy, hogy elküldtelek. Viszont most próbáljunk lenyugodni, majd megbeszéljük. Kérlek!

Lena erőt vett magán és bólintott, de továbbra is puffogott magában.  Követte a férfit a kikövezett utcán. Egészen rájuk sötétedett már, hiányosan világított területen haladtak. Lena táblát nem nagyon látott, míg végre egy fényes lámpa mellett el nem haladtak, a többi ki volt égve az utcában. Elolvasta a kiírást: Tűz kerület, Vadász utca. Végigmentek a szűk utcán, majdnem a kereszteződésig, majd a 21-es szám előtt megálltak. Pain bepötyögte a kódot, mire kinyílt az ajtó. Intett Lena felé, aki elsuttogott egy köszönömöt, amint előre engedte a férfi. Itt viszont újra Pain vezetett. Felmentek a csigalépcsőn a második emeletre. A 6-os számú ajtó zárjában kattant a kulcs. Lena halkan becsukta maga mögött az ajtót.
Pain levette a dzsekijét és a nappali fele vette az irányt, ott ledőlt a kanapéra, arcát a kezébe temette. Sok gondolat cikázott hirtelen a fejében. Lena is lepakolt és megállt a férfi előtt.
- Mosdót hol találom?
- Jobbra a második ajtó- nézett fel rá a férfi.
Lena első dolga a kézmosás után az arcának bevizezése volt, hogy valamennyire oldja az idegességét. Megtörölte, majd visszatért a férfi mellé, aki most mereven bámult az ablak irányába. Szinte észre se vette, hogy a nő visszatértét.
- Tudunk most beszélni vagy...? - kérdezte félénken Lena.
- Igen, persze, ülj nyugodtan le! -mutatott itt a kanapé fennmaradó részére Pain.
Miután Lena helyet foglalt a férfi felé fordult, egyenesen a szemébe nézve.
- Gondolom azt szeretnéd tudni, hogy miért -a te szavaiddal fogalmazva- "küldtelek" el. Nos, azt hiszem megijedtem. Nem szeretek kötődni egy jó ideje, s veled mintha éreztem volna valamit, ami emlékeztetett a régi életemre. Ezentúl olyan dolgokra kérdeztél rá, amik pont azután az időszak után következtek be. Ez eléggé felzaklatott, sok volt egyszerre. Valamint muszáj volt egyedül lennem, hogy elrendezzem a kavargó gondolataim. A paranoiás énem is előjött, hogy hátha neked is van valami hátsó szándékod.
- Erről szó se volt.
- Igen, aztán rájöttem, meg is bántam pár óran belül. Meg tudod, nem akartalak jobban belekeverni ebbe az egészbe. Miattad eléggé összezavarodtak a dolgok.
- Már így is benne voltam...
- Csak felszínt láttad eddig. Nem gondoltam volna, hogy apád ilyen és hogy nincs hova menned azzal se törődtem. Természetesnek vettem, hogy biztos, mivel neked még él egyik szülőd így... Hülye voltam, na.
Sajnálom, Lena.

Itt a nő nem bírta tovább tartani a szemkontaktust, így elkapta a tekintetét és úgy válaszolt.
- Értem, így kicsit más. Mármint, köszönöm, hogy ezt így elmondtad. Most hirtelen nagyon mást nem tudok mondani, kissé összezavarodtam.

Továbbra is padlót bámulta meredten, nem mert visszanézni a férfire.
- Mi zavart össze?
- Az, hogy fontos lehetek neked. Én se szeretek kötődni, ez a szó mégis számomra sokat jelent. Úgy érzem komolyan gondolod...  De ez még nem változtat azon, hogy fogalmam sincs mi lesz, hogyan tovább. Azt se tudom, hogy most hol vagyunk.
- Sajnálom, ha összezavartalak, de meg kellett magyaráznom. Ebben a lakásban anno még ketten laktunk Konannal. Aztután az incidens után átpasszoltam Deidarának. Az emlékek miatt egyáltalán nem akartam többé visszajönni, de most nem volt más választás. Még fennállt a veszélye annak is, hogy azok ketten bejuthatnak. Mondjuk múltkor még kicseréltettem a zárat Deivel, szóval nem lehet baj. De ez a hely, a sok emlék egyszerűen borzalmas. Azt hittem, hogy vele fogom leélni az életem.
- Sajnálom. Ennyire különleges lány volt?
- Annak tűnt. Nem bírok erről többet beszélni. Bocs.-
Ezzel felkelt és sietősen elviharzott a fürdő irányába. Lena követte és kopogtatott az ajtón.
- Minden rendben? Ne tegyél semmi hülyeséget jó?
Próbálta kinyitni az ajtót, de az zárva volt.

- Engedj be kérlek! Yahiko, légyszíves.

Már-már kezdte feladni, s fordult volna vissza, amikor a kulcs elfordult. Így kinyitotta az ajtót. Bent a férfi a tükörbe meredt az arca nedvesnek tűnt, s a szeme kissé piros is volt. Nem fordult a lány felé, csak meredt tovább maga elé.
Lena odalépett mellé s vigasztalólag a hátára tette a kezét. Mintha az érintés alatt kissé megrezzent volna a férfi, de még továbbra is maga elé meredt.

- Kérlek mondj valamit! -nézett rá már szinte kétségbeesetten a nő.
Nem érkezett válasz.
- Pain...
- Nem, legyen Yahiko, az vagyok végül is. - mondta csendesen és végre Lenára nézett.
- Tudod, nagyon rendes lány vagy, de az én bajaimhoz semmi közöd. Én megvagyok, tényleg.
- Valóban?
- Igen. Csak most egyedül kell lennem.
- Előttem nem kell szégyelned magad, én nem ítélkezem.
- Ezt ne.
Pain ökörbe szorította a kezét, hogy elnyomja a fájdalmat.
- Mégis mit értenél belőle? Nem akarom, így lásson bárki. Kérlek, menj ki!
Az utolsó szavakat indulatosabban mondta és elfordult.
Lena nem tágított. Látta, ahogy egy könnycsepp utat tör magának a férfi arcán.
- Menj már ki!- kiáltotta szinte, s nem bírta visszatartani tovább, csak jöttek a könnyek, szinte már zokogott.
Lena nem ment el, inkább simogatta a férfi hátát és átkarolta.
- Nem vagy gyenge...
- Honnan tudod, mire gondolok?
- Mi másért ne akarnád, hogy lássalak így? Természetes, hogy mindenkinek vannak ilyen pillanatai.
- De nem nekem, én elfojtom, én rohadtul tudom kezelni. A francba is!
A levegőbe öklözött maga elé.
- Ezt ne csináld. Fordulj inkább ide jó. Mi bánt most?
- Minden! Magam előtt látom a jelenetet. Annyira szerettem őt, a francba is. Átvert... átvertek mind ketten, s ki is használtak. Most meg így lát engem egy nő. Sose sírtam senki előtt kisgyerekkorom óta. Megfogadtam, erre most.
Kényszeredett nevetésben tört ki.
- Szánalmas... szánalmas vagyok.
- Fordulj felém.- kérlelte Lena.
Megfogta a férfi karját a derekára helyezve, ő pedig átkulcsolta a nyakánál.
- Most nem vagy egyedül. Minden jobb lesz...
Kicsit még ebben a helyzetben maradtak. Majd a férfi elvette a kezét, s eltolta magától Lenat. Megnyitotta a mosdót, s a vízben megmosta az arcát.
- Összeszedem magam. Köszönöm. Tényleg, azt hiszem igazad van. Jobb lesz.

Lena kilépett és a kanapéra rogyott. Őt is megviselte ez a nap. Eddig tartotta magát, de ahogy eszébe jutott, hogy valószínűleg Pain még mindig nem tette túl magát Konanon, mintha maga előtt látta volna a lányt. Nagyon szokatlan keserű érzés kerítette hatalmába.
- Ő sosem lesz a tied!- mondta a képzelt kék hajú lány vigyorogva.
- Nem is akarom, hogy az legyen.
- Ne hazudj magadnak drágám. Nála mindig én leszek az első...  - ezzel Painhez bújt és egymásra mosolyogtak
- ELÉG!- kiáltott fel Lena, s kitört belőle az elmúlt napok fájdalma.
Az apja viselkedése, s most a vörös hajú férfi kifakadása. Úgy érezte, nem bír tovább itt maradni, de nem tudta hova máshová mehetne. Sírt magában, egyre fokozódott a pánikérzete, s kezdte kapkodni a levegőt. Az is fokozta benne a félelmet, hogy borzalmasan elveszettnek érezte magát. A hangokra is csak akkor figyelt fel amikor közvetlen mellőle jöttek.
Pain frissen mosott hajjal lépett ki a fürdőből. Felvett egy új pólót és gatyát, de aztán felfigyelt a szipogásra, s meglátta Lenát a kanapén összekucorodva sírni. Odalépett gyorsan és átölelte. Lena fokozatosan kezdte érzékelni.
- Nyugodj meg. Minden rendben. Itt vagyok, nem lesz baj.
- Ne hazudj!- kiáltotta rá két fulladás és szipogások között.
- Lena. Figyelj rám! Az előbb te öntöttél belém lelket. Ne veszítsd el a hited, nekem nagyon fontos vagy!
- Ugyan, neked csak az a nő...
- Azok csak feltörő emlékek voltak, már nem számít annyira.
- Aha.
Fokozatosan kezdett visszaállni a normál légzése, már csak kicsit szipogott és sírt. Pain adott még neki zsepkendőt, majd újra a karjaiba vonta, ezzel megnyugtatva őt. Egészen beleolvadt az ölelésbe. Megállapította, hogy a férfinek jó illata van. Ennek hangot is adott, pedig nem akarta, csak kicsúszott a száján.
- De jó illatod van.
- Csak a dezodorom szerintem.
Lena erre csak hümmögött, ahogy az arcát belefúrt újra a férfi vállába.
- Tudod, még kisírt szemekkel is rohadt aranyos vagy.
- Aranyos?
- Igen és szép. Ne haragudj, hogy végig kellett hallgatnod. Azt hiszem félreértetted... Fontos vagy nekem. Te vagy fontos.
Az utolsó mondatnál hangsúlyozta a te szócskát és mélyen a lány szemébe nézett.
-Nem akarok elhamarkodott lenni, de érzek irántad valamit, amit egyelőre nem tudok megnevezni, se megmagyarázni. Mintha lényeink összekapcsolódtak volna.
- Azt hittem, ezt csak én érzem.
- Nem, te kis butus. -
Ezzel megpuszilta a lány arcát jobbról majd balról is,  majd az ajkát vette célba. Bebocsátást kért és elkezdte falni. Úgy érezték mindketten, mintha a megmaradt kis szikra lángokba váltott volna. Majd elváltak egymástól kissé pihegve.
- Ezt nem most kéne - mondta a férfi.
- Nem is így - folytatta Lena.
- Jobban érzed magad ugye?
- Ölelj még kicsit!
- Menjünk át a hálóba és alhatunk együtt. Úgyse ez lesz az első alkalom- kacsintott hozzá a férfi.