Florence megbabonázva mered rám.

- Miért...nem vagy képes megbocsátani?

Idegesen felnevetek.

- Mégis kinek bocsássak meg? Tizenhat éves voltam, én nem azt csináltam, mint az átlagos korombeliek csináltak volna. Én a kórházban ültem naphosszat, pénzt gyűjtöttem, hogy ki tudjam fizetni a kezeléseket, miközben azt láttam magam körül, hogy szép lassan mindenki odavesz.

- Miért nem tudsz szeretni? - csúszik ki a lány ajkán a kérdés.

Keserűen nevetek, miközben a szemem megtelik könnyel.

- Szeretni felelőtlen dolog. Ezért nem teszem ezt. Titkolni az érzéseimet egyszerűbb, mint szembeszállni az élettel.

Végszóval otthagyom a lányt és visszaindulok dolgozni.

Helyesen cselekedtem? Talán igen, talán nem. Nem szoktam a helyes lépéssel foglalkozni.

- Finn!

A lány utánam fut. Én pedig nem nézek hátra.

Lassan beér, és olyat tesz, amire cseppet sem számítotok. A falnak lök és megcsókol.

Pár másodperc múlva szétválunk.

- Csak... ennyit akartam. - motyogja a lány.

- A szívet nem lehet összeforrasztani. Engem már túl sok dolog ért ahhoz, hogy újra szeretni tudjak.

Végszóval óvatosan megölelem, és tovább megyek élni tovább az életemet.