Hello Mindenkinek💙

Tegnap kiraktam  a just a little bit of your heart-ból egy kis bevezetőt, viszont csak 2 ember igazolta vissza, hogy érdekelné a 8-ból.Én vártam a véleményeket(azt is ha azt írod mi nem tetszik benne és változtathatnék rajta)de ugye csak 2 véleményt kaptam.Mivel nincs sok dolgom, írok még egy olyan kis rövid részt, mint tegnap, Niall szemszögéből ami rávezet amég egy kicsit a történetre , szóval talán még többetek érdeklődését felkeltené.

Egy hatalmas gombóccal a torkomban battyogtam le a konyhába , ahol Anya már csinálta a szokásos reggeli teámat és nutellás palacsintát.

-Jó reggelt Ni!-vigyorgott rám a bátyám, Greg az asztalnál ülve.Csoda , hogy itt látom, azt hittem Denise-szel , a barátnőjével van. 

-Sz-szia, rég láttalak.-dadogtam halványan mosolyogva és félénken intettem neki, de nem öleltem meg.-Ho-hogyhogy itt...itt vagy?-kérdeztem.

-Denise dolgozik, én viszont nem , szóval eljöttem meglátogatni az én kis családom.-egy puszit nyomott Anya arcára, aki hátulról átölelte. 

Bárcsak én is ilyen nyugodtsággal tudnék megölelni bárkit.Vagy egyáltalán csak hozzáérni, de amit a legjobban szeretnék az az , hogy végre megtudjak szólalni anélkül , hogy dadognék. Félelem nélkül barátkozni, félelem nélkül elmenni az iskolafolyóson és csak köszönni az osztálytársaimnak, de nem tudok. Nem tudok, amióta Apa elment.Elment szó nélkül, vagyis nem szó nélkül ,elég sok mindent a fejemhez vágott , amit 5 évesen nem is nagyon értettem, de fájt ahogy ordított az alkoholtól bűzölögve. Álltam előtte megszeppenve , hallgattam ahogy ordít és ordít.Vágja hozzám a csúnyábbnál csúnyább szavakat, nem tudtam mit jelentenek , de tudtam , hogy csúnyák .Mindig ezeket mondta Anyának is mikor veszekedtek.Aztán egyszer csak a földön találtam magam, az arcom égett.Apa kiviharzott a táskájával a nappaliból és soha többé nem tért vissza. Én azóta nem láttam, de Anyával elintézték a válást.

-Kincsem ugye nem baj ha ma Greg visz suliba?-kérdezte Anya , miközben lerakta elém a reggelim.-Már beszéltem Liammel.-tette hozzá. 

Liam...az egyetlen barátom, már 3 éves korom óta ismerem. Ő az , akivel meg tudom osztani az érzéseimet , és nem hagyott el,amikor nem volt másra szükségem csak egy barátra. Ő volt az egyetlen aki nem hagyott el a dadogásom és a szorongásom miatt. Végülis 5 évesen ki akar olyan barátot aki nem viháncol és zsong be egypár játékautótól. Sokan azt mondják gyerekként nem lehetsz depressziós , gyerekként nem lehetsz szomorú,mert akkor gondtalan vagy. Pedig ez hülyeség, az ember kortól függetlenül lehet rosszul. Lehetek én akár 5 , akár 75, bármikor történhet olyan, amitől az ember depressziós lesz. Például itt vagyok én,aki 8 éves koráig pszichológushoz járt , mert depressziós volt az apja miatt. Greg sose kedvelte nagyon Apát,igaz csak 11 éves volt , de nem volt jó kapcsolatuk, szóval őt nem nagyon hatotta meg.Engem annál is jobban. Liam mindig itt volt , a pszichológus nem sokat segített, de Liam igen. Néha egy igaz barát többet tud segíteni, mint egy szakember. Liamnek hála már jobban vagyok, csak az emberektől való félelem és szorongás ami nem múlik.

-N-nem dehogy.-küldtem feléjük egy halovány mosolyt.

________________________________________________________________________________

-Mehetünk?- kérdezte Greg, miután bekapcsoltam a biztonsági övemet.

Válasz helyett, csak bólintottam egyet...

Komiba a véleményeiteket please 🙏

All the love,Zs💙