Miközben a barcelonai reptér felé tartottam és az ablakon kibámulva számolgattam az elsuhanó pálmafákat, visszagondoltam erre a három évre, amit itt töltöttem. Szerencsésnek érzem magamat, hogy részese lehettem egy ilyen kalandnak, rengeteg embert megismertem és még annál is több tapasztalatot szereztem. Fogalmam se volt, hogy mi folyik otthon és mi fog várni, hogyha haza érek. Hiányzott már kicsit a megszokott, otthoni életem és persze a barátaim is, akik minden nap kerestek és szinte olyan volt, mintha itt lennének velem.
A taxi lassan leparkolt a reptér parkolójában és miközben kifizettem az utat mosolyogva megköszöntem a férfinak. Sokat fuvarozott a tizenkettő hónap alatt, így nem is volt kérdés, hogy ő fog kihozni a reptérre. Miután elköszöntem tőle és magamhoz vettem a csomagjaimat, elindultam a bejárat felé. Hatalmas sóhaj fakadt ki belőlem miután átmentem minden biztonsági ellenőrzésen és helyet foglaltam egy kényelmetlen széken. Feldobtam a lábaimat az egyik bőröndömre majd elővettem a telefonomat és dobtam egy SMS-t apának, hogy órák kérdése és otthon vagyok. Bár választ nem kaptam, tudtam, hogy nagyon elfoglalt a koncertek szervezésével, valószínűleg ez miatt is várta, hogy végre megérkezzek és egy-két tárgyalást, telefont és e-mailt lebonyolítsak helyette. Szerettem neki segíteni, hiszen az egyetemen ezt tanultam, így nyugodt szívvel bízott rám mindent. Amit távolról is el tudtam intézni, azt elintéztem. Visszanéztem az összes képemet, ami az elmúlt években készült. Néhány könnycsepp végig gördült az arcomon, de egyből le is töröltem őket. Mikor megnyitották a beszállókaput, én voltam az utolsó akinek leellenőrizték a jegyét illetve az útlevelét. Néhányszor végig futott az agyamon az, hogy itt maradok, de végül felvonszoltam magamat a repülőgépre. Az két és fél órás út viszonylag hamar eltelt és az izgalmam egyre csak fokozódott. Mikor a gép megállt és kikapcsolhattam az övemet ismét kifakadt belőlem egy hatalmas sóhaj. Miután leszálltunk felszedtem a bőröndjeimet is majd nagy nehezen a váróig cipeltem őket. Egyből kiszúrtam apát, aki egy hatalmas táblával várakozott nagyi társaságában. Vigyorogva tárta szét a karjait, én pedig mindenemet eldobva siettem hozzájuk. Szoros ölelésbe vontak engem miközben a nagymamám el is pityeredett. Utoljára a diplomaosztón találkoztunk májusban, én pedig egy hónapot még kint töltöttem.

- Olyan jó, hogy itt vagy, drágám! - kapta fel a táskáimat apa.

- A kedvencedet főztem! - szólt közbe nagyi is, mire felcsillantak a szemeim. Bár a spanyol ételek isteniek, a magyar közelébe se érhet. Miután sikerült
megtömnünk a kocsi hátulját a bőröndjeimmel, már úton is voltunk a lakásom felé, amit apáék kicsit rendbe tettek az érkezésemre. Ahogy leparkolt a hatalmas lakópark parkolójában kipattantam a kocsiból. Alig vártam, hogy egyek a nagyi főztjéből. Apa kipakolta a bőröndjeimet majd hárman szenvedtük be őket a liftbe. Igazából tudtam, hogy hetekig nem leszek képes kipakolni a ruháimat és bőröndből fogok öltözködni. Mikor felértünk elérzékenyülve tettem a kezemet a szívemre, egy hatalmas welcome home felirat volt felaggatva a nappaliban és az asztal gondosan meg volt terítve.

- Köszönöm. - mondtam halkan. Apáék nem maradtak sokáig, ők már ebédeltek és gondolták, hogy hulla fáradt leszek. Nagyi hosszasan megölelgetett miután elköszönt majd apa is elém lépett egy halom papírral, amit aztán az asztalra helyezett.

- Van egy feltörekvő üdvöskénk az iparban. - szólalt meg. A papírokra pillantottam majd kiolvastam a nevet.

- Baukó Attila, Azahriah. - pillantottam vissza rá. Már hallottam a nevét az előadónak és egyszer említettem is apának, hogy felkereshetnénk. Bár eleinte csak angol dalokat írt, de mióta kijött a Mind1 című száma azóta sokkal nagyobb figyelmet kapott és egyértelmű volt, hogy a Park színpadán a helye.

- Gábor a menedzsere, már egyeztettünk egy időpontot. Tudom, hogy most értél haza, de rengeteg dolgom van és nem lesz időm egyedül elintézni. - nézett kérlelően rám.

- Ugyan, tudod, hogy mindenben segítek, apa! - nyugtattam meg mosolyogva. Végül elköszöntünk egymástól és becsukta maga mögött az ajtót. Az asztalhoz ülve lapoztam fel a vaskos mappákat, mivel hétvége volt így esélyem se volt belekezdeni a munkába. A telefonom rezegni kezdett, Zsófi a legjobb barátnőm üzenetekkel bombázott, hogy áll-e még az esti bulizás. Persze visszaírtam neki, hogy alig várom. Még tegnap beszéltük meg, hogy a mai estét a kedvenc kocsmánkban fogjuk tölteni a társasággal. Miután hosszas szenvedés után rá tudtam venni magamat arra, hogy megmossam a hajamat és feltegyek valami sminket, idegesen álltam a szekrényem előtt, mert egyik ruha se nyerte el a tetszésemet. Végül a bőröndömből rángattam elő a kedvenc bordó ruhámat. Az órára pillantottam ami pontosan nyolc órát mutatott így magamra rángattam a kiválasztott darabot és egy hozzá illő magassarkút is, elindultam a ház előtt várakozó taxihoz.

- Végre! - ugrott a barátnőm a nyakamba miután kiszálltam az autóból. Nevetve öleltem magamhoz őt, hiszen az évek során nem találkoztunk túl sokat. Bár párszor meglátogatott, én pedig szünetekben haza jöttem, de volt mit bepótolnunk. Megragadta a kezemet majd maga után húzott a bejárat felé. Szerencsére nem voltak túl sokan, leginkább a barátaink és egy másik kisebb társaság hangja zengte be a helyet. Ahogy kiszúrtak a többiek, felpattantak az asztaltól és elindultak felénk.

- Sziasztok! - mondtam halkan miközben mindenkit próbáltam megölelni. Ők tényleg a második családomnak számítottak, kiskorunk óta ismertük egymást. Bár mindenki külön utakon járt az érettségi után, így is közel álltunk egymáshoz. Hamar az asztalra kerültek a feles poharak, amik aztán gyorsan ki is ürültek. A hangulatunk egyre csak jobb és jobb lett, végült a tánctérnek kialakított részre vonultunk és értelmesnek nem nevezhető mozdulatokkal kezdtünk táncolni és énekelni. Hirtelen egy srác jelent meg a DJ mellett majd felemelt egy mikrofont. Én azonnal felismertem őt, hiszen a szüleink nagyon jóban voltak és sok időt töltöttünk együtt. A DJ elkezdett veszekedni a fiúval és ki akarta csavarni a kezéből a mikrofont, de Zsombor hősiesen helyt állt és végül ő győzőtt.

- Csak annyit akarok mondani, hogy boldog születésnapot tesó! - mutatott a másik társaság felé. Automatikusan megfordultam, hogy én is lássam az ünnepeltet. Pár embert felismertem közülük, bár egyedül Zsombi volt az a személy, akivel baráti volt a kapcsolatom. Végül a fiú visszaadta a mikrofont majd lemászott és a tömegen keresztül visszaindult a barátaihoz.

- Hé! - kaptam el a karját mosolyogva mielőtt visszaülhetett volna a helyére. Felvont szemöldökkel fordult felém majd láttam, hogy teljesen meglepődik.

- Iza! - ölelt meg egyből. - Mit csinálsz itt? Mikor értél haza? - kezdett el kérdezgetni azonnal.

- Pontosan hat órája és egyből itt kötöttem ki. - nevettem fel miután elengedtem. Az asztalnál ülők kérdőn néztek felénk így Zsombornak muszáj volt bemutatni azoknak, akiknek fogalma se volt arról, hogy ki vagyok vagy honnan ismerjük egymást.

- Ő az a jó nő akivel tárgyalnod kell majd a Parkos koncertről. - fordult egyből Attila felé, mire én csak kínosan ingattam a fejemet. A fiú felemelte a fejét a telefonjából majd jó alaposan végig mért, de nem mondott semmit csak megvonta a vállát és folytatta az Instagram pörgetését. Felvontam a szemöldökömet, de inkább nem kommentáltam az esetet, hanem bemutatkoztam a többieknek akiket érdekelt is, hogy ki vagyok pontosan.